/

Megvan a Kékszalag időpontja?

Ha a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége is elfogadja a javaslatot, és a koronavírus-helyzet sem vesz kedvezőtlen fordulatot, akkor július 30-án megtartható a Kékszalag.

Dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, hogy a verseny megrendezéséhez mintegy két hónapra van szükség, hiszen sok munkával jár a szponzorokkal, a parti eseménnyel, a versenybírókkal, a hajókísérőkkel kapcsolatos szervezés.

A korábbi évekhez képest változás lehet, hogy a díjkiosztón csak az első 10 hajó vagy csapatonként egy-egy ember vesz majd részt, a versenyt kísérő fesztivál és bankett pedig elmarad.

A Kékszalagon nem lesz létszámlimit, mert ahogy Kollár Lajos elmondta, a hajószám nem befolyásolja a rendezvényt, mivel a versenyzők szétoszlanak a vízen. Ehhez hozzátette, hogy az enyhítő intézkedések jó irányban befolyásolják a vitorlázást, és a megfelelő szabályok betartásával május végén el tudják indítani a kisebb versenyeket – számolt be róla az index.hu a likebalaton.hu cikke nyomán.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    10 km
  • Velence HU
    15 km
  • Balaton HU
    20 km
  • Neusiedler AT
    21 km
  • Krk (Wake) HR
    🌧️ 11°
    27 km
  • Premantura HR
    🌧️ 11°
    29 km
  • Grado IT
    11°
    20 km
  • Garda IT
    ☀️ 10°
    8 km
  • Soča SI
    8 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek