/

Egy hajó, amelyet fejjel lefelé engednek a vízbe

A Reserach Platform Floating Instrument Platform elnevezésű tengeri járművet 1962-ben építették, hogy az óceánok felszíne alatt terjedő hanghullámokat feltérképezze. Ehhez pedig egész egyszerűen függőleges helyzetbe fordítják.

A függőleges állásba forduló hajó stabilabb és hatékonyabb, mint ha érzékelők egy sorát engednék le egy kötélen vagy egy láncon a folyamatosan mozgásban lévő vízbe.

A 108,2 méter hosszú hajó első 91 métere üreges, amelyet vízzel fel lehet tölteni. A folyadék tömege miatt a kutatóhajót függőleges állásba lehet fordítani, miközben a hátsó része folyamatosan a vízfelszín felett marad, így a kutatók biztonságban vannak a platformon. A rendkívül alacsonyan lévő súlypont miatt az RP FLIP-et a komolyabb hullámzások sem ingatják meg nagyon.

A fedélzet kialakításakor a tervezőknek számolniuk kellett azzal, hogy a vízszintes nem mindig marad vízszintes a tengeren. A legtöbb helyen ez persze nem okozott problémát, polcokkal és szekrényekkel a legtöbb tárolási feladat megoldható mindkét állásban, azonban a mosdókagylónál már más a helyzet.

A hajót San Diego kikötőjéből szokták kivontatni a nyílt vízre, és mivel nincs rajta erősforrás, így nem zavarja a mérések pontosságát a járó motor rezgése, illetve zaja – írta a vezess.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 15°
    9 km
  • Velence HU
    13°
    11 km
  • Balaton HU
    13°
    16 km
  • Neusiedler AT
    13°
    14 km
  • Krk (Wake) HR
    15°
    21 km
  • Premantura HR
    14°
    20 km
  • Grado IT
    14°
    14 km
  • Garda IT
    ☀️ 14°
    15 km
  • Soča SI
    13°
    6 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek