/

Adománygyűjtés a Tisza hulladékmentesítésére

Tiszai anziksz

A Tiszai PET Kupa szervezői és önkéntesei közösségi adománygyűjtő programot indítottak Francz Bélának, aki jelenleg egy elöregedett teherautó segítségével küzd a hulladékszennyezés ellen a Tisza forrásvidékénél.

Az összefogásnak köszönhetően már az adománygyűjtés első öt napjában több mint négyszázan adakoztak, a felajánlások összege pedig elérte a hárommillió forintot, ami duplája annak, mint amennyit terveztek – közölte az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában Tamás Zsolt, a PET kupa versenyigazgatója.

Elmondta: az adománygyűjtést még nem zárták le, mert egy jobb kisteherautót szeretnének vásárolni a befolyt összegből Francz Bélának, aki Kárpátalján, Kőrösmezőn, a Fekete-Tisza partján él, és erején felül küzd a tiszai hulladékáradattal. Az összegyűjtött hulladékot szelektálja, és utána adja tovább, hogy az visszakerülhessen a körforgásba. Erről az Aqua magazin is beszámolt, cikkünk itt olvasható.

Jelenlegi munkaeszköze egy UAZ, amely nagyon öreg, többet kell szerelnie, mint amennyit mozogni tud, ez pedig megnehezíti a munkáját.

Tamás Zsolték eddig a Tisza magyarországi szakaszának megtisztításán dolgoztak, ezzel a kezdeményezéssel már a folyó forrásvidékénél próbálják megállítani a szemetet.

Beszámolt arról is, hogy ebben az évben három PET Kupát rendeznek: a Tisza-tavi és a Felső-Tiszai PET Kupán kívül a Bodrogon is meghirdetik szemétgyűjtő, pillepalackhajó-építő akciójukat, mivel ebbe a folyóba is sok szennyezés érkezik Ukrajnából.

Emellett a környezetvédők több megbízást kaptak, az ITM támogatásával tiszai ladikot készítenek műanyagból, valamint a kenusok számára három tiszai pontonkikötő építésére kérték fel őket.

A Folyómentő teherautó Bélának! kampány az adjukossze.hu oldalon támogatható.

fotók: adjukossze.hu

forrás: vasarnap.hu

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    9 km
  • Velence HU
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️
    6 km
  • Neusiedler AT
    ☀️
    9 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    2 km
  • Premantura HR
    🌫️
    8 km
  • Grado IT
    🌫️
    1 km
  • Garda IT
    ☀️ 13°
    5 km
  • Soča SI
    ☀️
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek