/

Fontos tudnivalók az idei Kékszalagról

Az 52. Kékszalag versenykiírása már elérhető, a versenyre július 2. és 4. között kerül sor, a rajt Balatonfüred előtt lesz, július 2-án 9 órakor.

A versenykiírás szerint a rajtvonal három szektorra osztott, északi részén a többtestű, skiff és libera típusú hajók, míg a délin a hagyományos egytestű hajók rajtolnak, a két szektort biztonsági zóna választja el egymástól.

A versenypálya a hagyományos Balatonfüred (rajt) – Balatonkenese – Siófok – Tihanyi-szoros – Keszthely – Tihanyi-szoros – Balatonfüred (cél) lesz. A pontos pályarajzot, a rajt- és a célvonal helyét, valamint a kerülendő pályajelek elhelyezkedését és GPS-koordinátáit a versenyutasítás közli.

A Kékszalagra a hajók csak érvényes hajólevéllel nevezhetnek. A külföldiek vagy belföldiek által bérelt külföldi hajók tekintetében is hajólevél vagy a hajólevelet helyettesítő felmérési bizonylat, lajstrom, vagy regisztráció bemutatása szükséges.

A Kékszalagra nevező hajóknak meg kell felelni a World Sailing versenyszabályainak. Azokat az eszközöket, amelyeket nem engedélyeznek a World Sailing versenyszabályai és technikai előírásai, valamint nem szerepelnek a külön engedélyezett eszközök listájában, nem használhatók a Kékszalagon.

A Kékszalagon a versenyhajók felső méretkorlátozás nélkül indulhatnak. A 15-ös jolle kivételével csak 25 m² és 25 m²-nél nagyobb orr- és nagyvitorla összes felületű hajók indulhatnak. Kiülőkeret és trapéz használata engedélyezett. Egy- és többtestű hajók egyaránt indulhatnak. Billenthető tőkesúly és DSS használata megengedett. Vízballaszt használata megengedett, a ballasztvíz tömege nem lehet nehezebb a víz fajsúlyánál. Az uszony mozgatásához, illetve vízballaszttal szerelt hajón a víz mozgatásához, valamint a tőkesúly mozgatásához elektromotor használata megengedett. Outrigg használata megengedett. A versenyen induló hajókon a minimális előírt versenyzői létszám 3 fő.

A versenyre Budapesten és Balatonfüreden lehet nevezni. Budapesten a Magyar Sportok Házában (1146 Budapest, Istvánmezei út 1–3.) június 24-én 12 és 20 óra között. Balatonfüreden július 1-jén 11 és 20 óra között az Anna Grand Hotelben (8230 Balatonfüred, Gyógy tér 1.) – írta a hunsail.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    16 km
  • Velence HU
    16 km
  • Neusiedler AT
    15 km
  • Krk (Wake) HR
    24 km
  • Premantura HR
    10°
    33 km
  • Grado IT
    ☀️ 10°
    15 km
  • Garda IT
    ☀️
    8 km
  • Soča SI
    9 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek