/

Könyv jelent meg a sárkányhajózásról

Megjelent a magyar sárkányhajósport történetét bemutató, a Sárkányhajósport 1+21 éve című könyv.

A sárkányhajózás egy igazán jó kikapcsolódás, a szabadidősport olyan ága, amely sok embert be tud vonzani, s a családok együtt űzhetik. A könyv nemcsak a sportág történetét, hazai és nemzetközi versenyeit, magyarországi egyesületeit mutatja be, hanem kortörténeti dokumentum is.

A szerző, Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke a kötet születéséről elmondta, hogy egy éve jelent meg a Sárkányhajósport 1+20 éve című könyv, amely nem került kereskedelmi forgalomba, a sportágon belül maradt.

„A nagy érdeklődésre való tekintettel készült el az eltelt esztendő eseményeivel kibővített kiadvány, amely már mindenki számára elérhető. Minden fejezet frissítve lett, nem csak az azóta eltelt időszak eseményeivel és eredményeivel bővült a könyv” – mondta Járosi Péter, aki bízik abban, hogy akik még nem ismerik a sportágat, a sok fotó hatására kedvet kapnak hozzá – írta az MTI.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    13°
    4 km
  • Velence HU
    1 km
  • Balaton HU
    6 km
  • Neusiedler AT
    10°
    2 km
  • Krk (Wake) HR
    16°
    3 km
  • Premantura HR
    13°
    4 km
  • Grado IT
    14°
    5 km
  • Garda IT
    19°
    7 km
  • Soča SI
    14°
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek