/

Ezért fontosak a kommunikációs eszközök a hajón

Egy 78 éves férfi háromszor kért és kapott segítséget öt hónapos csendes-óceáni útja során.

Az amerikai parti őrséget a tengerész testvére értesítette október 29-én, hogy a házi készítésű vitorlás – amely május végén hagyta el Japánt és augusztus végén kellett volna San Franciscóba érnie – késik, mert kevés volt a szél, fogytán van az élelmiszer, illetve a víz. A parti őrség továbbította a segítségkérést egy közeli Automated Mutual-Assistance Vessel Rescue System hajónak. A Tamesis meg is találta a Mayflyt, feltöltötte az élelmiszerkészletét, azonban az Mayfly nem kért egyéb segítséget.
November 4-én Los Angelestől 250 tengeri mérföldre a Mayfly készletei ismét fogyatkozni kezdtek ezért ismét segítséget kért, így egy másik AMVER-hajó, az Umberty sietett a tengerész segítségére.

Végül egy héttel később, immár 85 mérföldre délnyugatra Los Angelestől, megint elfogyott az élelmiszer, ám a szélcsend miatt most már vontatást is kért a Mayfly. A Long Beach-i őrszolgálat Robert Ward hajója egy nappal később biztonságosan kikötőbe juttatta a 78 éves urat és hajóját.

„Ha ennek a tengerésznek nincs megfelelő útiterve és megbízható kommunikációs eszköze a hajón, akkor sokkal rosszabbul végződhetett volna ez a kaland. Megkönnyebbültünk, hogy segíteni tudtunk és végül biztonságosan partot ért a férfi és hajója is” – mondta Justin Noggle, a Los Angeles – Long Beach szektor parancsnoka – számolt be az esetről a The Maritime Executive.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    10°
    9 km
  • Velence HU
    13 km
  • Balaton HU
    20 km
  • Neusiedler AT
    26 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 12°
    27 km
  • Premantura HR
    ☀️ 12°
    28 km
  • Grado IT
    ☀️ 13°
    32 km
  • Garda IT
    ☀️ 14°
    5 km
  • Soča SI
    13 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek