/

Útnak indult az első dízel-elektromos hajó

A világ első, dízel-elektromos üdülőhajója kifutott első útjára Norvégiából, a Roald Amundsen nevet viselő vízi jármű az Északnyugati átjárón át Alaszka felé indul, majd októberben éri el az Antarktiszt.

A Roald Amundsent zord éghajlati viszonyok közötti hajózásra tervezték és maximálisan ötszáz utast szállíthat. Az üzemeltető szerint a hajó elsősorban gázolajjal üzemel, azonban ideális körülmények esetén 45-60 percig is képes kizárólag az akkumulátorai által hajtva haladni.


A társaság becslése szerint az akkumulátorok használatával csökkenthető a felhasznált üzemanyag, továbbá a szén-dioxid-kibocsátás nagyjából húsz százalékkal alacsonyabb, mint ha a kizárólag gázolajjal működne.


A Roald Amundsen az Északnyugati átjárón át Alaszka felé indul, majd útját dél felé folytatva októberben éri el az Antarktiszt – írta a portfolio.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    20°
    6 km
  • Velence HU
    ☀️ 19°
    8 km
  • Balaton HU
    16°
    7 km
  • Neusiedler AT
    ☀️ 19°
    14 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 20°
    14 km
  • Premantura HR
    ☀️ 19°
    16 km
  • Grado IT
    ☀️ 19°
    15 km
  • Garda IT
    ☀️ 18°
    21 km
  • Soča SI
    ☀️ 17°
    17 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek