Rejtélyes hajóroncs bukkant fel Kaliforniában
Egy évvel ezelőtt egy különös hajóroncsot vetett partra a víz Kaliforniában. Dokumentumfilmesek most azt próbálták kideríteni, melyik hajó maradványairól lehet szó.
A Science Channel tévécsatorna Mi a csuda? című műsorában szondával kutatták át a roncsot, amelyről hossza alapján azt feltételezték, hogy a 2013-ban eltűnt Ljubov Orlovát sikerült megtalálni. Az 1976-ban Jugoszláviában gyártott, és az orosz filmszínésznőről, Ljubov Orlováról elnevezett hajó fénykorában kutatóhajóként szolgált, később pedig az Antarktiszra szállított utasokat. A tulajdonos tartozásai miatt a százméteres hajót 2010-ben a kanadai St. John’s kikötőjében lefoglalták, a legénységet pedig szélnek eresztették.
A hajó két évig állt a kikötőben, míg végül 2012-ben megvásárolták. A terv szerint a Dominikai Köztársaságban szerelték volna szét, 2013 januárjában el is hagyta az új-fundlandi kikötőt, útközben azonban egy viharban elszakadt a vontatóhajótól, és nyoma veszett, azóta se találják.
A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a hajó nem fémből, hanem betonból készült, így nem a Ljubov Orlova roncsára akadtak rá, hanem az S. S. Monte Carlo maradványára. Ezt a hajót a maffia üzemeltette nemzetközi vizeken, kaszinók és bordélyok működtek rajta. Nyolcvan évvel ezelőtt süllyedt el és csak 2016 februárjában, egy nagyobb dagályt követően került ismét a felszínre – írta a 24.hu.