/

Már csak kilenc hónap a Kékszalagig

Eldőlt, hogy az 51. Kékszalag versenyre 2019. július 18–20-án kerül sor, miután a Magyar Vitorlás Szövetség kihirdette a jövő évi MVSZ-versenyek időpontját.

A versenyszervezőknek fontos tudnivaló, hogy az általuk szervezendő versenyeket november 30-ig kell az előzetes naptárba rögzíteni a verseny dátumának, helyszínének, típusának (pálya, túra, kombinált), az induló hajóosztályoknak megadásával. Fel kell tüntetni azt is, hogy a mindenkori versenyrendelkezések szabályainak betartásával versenyrendszeren belüli versenyt kívánnak-e rendezni.

A november 30-i határidő szigorúan betartandó, a december 1-jéig be nem jelentett versenyek már nem kaphatnak helyet a versenynaptárban. Az MVSZ Nagyhajós Bajnokságához nem csatlakozó, tehát a versenyüket külön rendező hajóosztályoknak a bajnokságukat szintén november 30-ig kell bejelenteniük, ezt az MVSZ a rendező egyesülettől várja a VIHAR rendszerben a bajnokság létrehozásával.

A 2019-es MVSZ-es versenyek dátuma a következő:
Balatoni Évadnyitó, 2019. május 11., szombat (Balatonfüred)
22. Fehér Szalag, 2019. július 13., szombat (Balatonfüred)
12. Kékpántlika, 2019. július 17., szerda (Balatonfüred)
51. Kékszalag, 2019. július 18–20., csütörtök–szombat (Balatonfüred)
Nagyhajós országos bajnokság, 2019. augusztus 22–25., csütörtök–vasárnap (Balatonfüred)
Félsziget-kerülő Széchenyi István Emlékverseny, 2019. szeptember 14. szombat (Balatonfüred)

A versenynaptár összeállításának menetrendjéről részletesen ide kattintva olvashat.

Maradj naprakész!

Iratkozz fel a heti hírlevelünkre

GDPR
Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️ 19°
    13 km
  • Velence HU
    ☀️ 21°
    13 km
  • Balaton HU
    ☀️ 20°
    6 km
  • Neusiedler AT
    20°
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    ☀️ 28°
    17 km
  • Premantura HR
    ☀️ 24°
    4 km
  • Grado IT
    27°
    18 km
  • Garda IT
    26°
    6 km
  • Soča SI
    20°
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek