/

Az évtized felfedezése Portugáliában

Több száz éves hajóroncsot találtak Portugália partjainál, nem messze Lisszabontól, fedélzetén fűszerekkel, kínai porcelánnal és a hajó ágyúival.

A hajó a szakértők szerint valamikor 1575 és 1625 között süllyedhetett el, a búvárok pedig eddig fűszereket, egyebek mellett borsot, a Ming-dinasztia vége felé gyártott kínai porcelánt, az akkortájt Afrika egyes részein a rabszolga-kereskedelemhez használt valutát is találtak, emellett pedig a hajó bronzból készült ágyúi és a portugál zászlón a mai napig szereplő csillagászathoz használt armilláris gömböket is.

Ez az évtized felfedezése. Mind maga a hajó, mind a rajta talált tárgyak rendkívül fontos örökségnek számítanak – mondta a roncs feltárásán dolgozó csapat tudományos vezetője, Jorge Freire, aki szerint a hajó vélhetően Indiából tartott Lisszabonba, amikor elsüllyedt. A roncsot szeptember 3-án fedezték fel egy víz alatti kutatóexpedíció során, mindössze 12 méterrel a víz alatt.

A búvárok egyelőre folytatják a roncs feltérképezését, a kutatóknak pedig az lesz a feladatuk, hogy kiderítsék, melyik hajót találták meg most a tengerfenéken – írta az index.hu.

Hírleveleink küldéséhez a Mailchimp platformot használjuk. A feliratkozással elfogadod, hogy adataidat a Mailchimp számára továbbítjuk. Adatvédelmi nyilatkozatuk itt olvasható.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    3 km
  • Velence HU
    6 km
  • Balaton HU
    ☀️
    4 km
  • Neusiedler AT
    8 km
  • Krk (Wake) HR
    13°
    4 km
  • Premantura HR
    12°
    9 km
  • Grado IT
    10°
    12 km
  • Garda IT
    5 km
  • Soča SI
    3 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek