Véget ért a Balaton Kupa

europa30-ob-2009-94Az idén a Balaton Kupa győztese a Nagymágus Európa 30-as, illetve a Hunger nevű Dolphin lett.

Az idén a sorozatba számított verseny a következő volt: az évadnyitó, a Pünkösdi Regatta első futama, a Mihálkovits-emlékverseny futamai, az Izsák Szabolcs-emlékverseny, a Kékszalag, a Tecon Kupa és a Beszédes József-emlékverseny tette ki a nyolc értékelt eredményt. Ezek összesítéséből került ki győztesként Takácsy Géza kormányzásával a Nagymágus, valamint a Hunger, Kovácsik Lászlóval a kormánynál.

00003123
A hatvanas évek közepén született a gondolat egy összetett nagyhajós vándordíj létrehozására, amely több balatoni túraverseny eredményét összesítve ösztönözné a vitorlázókat arra, hogy minél több eseményen rajthoz álljanak.

00014957

A túrahajók számának gyarapodása miatt néhány éve már két kategóriát számolnak a Balaton Kupában. Az első csoportba a klasszikus hajók tartoznak, míg a másodikba (Balaton Kupa II.) minden egyéb vitorlás.

europa30-ob-2009-94

Az első Balaton Kupát 1967-ben rendezték. Általában az szezon hét-tíz távolsági versenye alkotja a sorozatot. Tíz futam esetén a nyolc legjobb számít bele az összetett eredménybe. A versenyeken megszerezhető pontszám függ attól, hogy hányan neveztek az adott regattára.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!