Bajnokot avattak a Dragonok

DSC_7983Kis-Szölgyémi Ferenc és csapata, Vezér Károly és Kiss Tamás nyerte a Johanna nevű hajóval a 2016-os Dragon bajnoki címet, amelyért ezúttal a szeptemberi, Balatonkenesén rendezett Johan Anker Kupán vitorláztak. A 16 hajó részvételével lezajlott regatta valószínűleg az esti futamok bajnoksága néven vonul majd be az osztály történetébe.

A prognózisok eredetileg több szelet ígértek, ám ahogy közeledett a verseny időpontja, napról napra kisebb számok sorakoztak az előrejelzésekben. Szeptember 22-én végül nyárias meleg és sima víz várta a 15 magyar és egy osztrák résztvevőt a Kenese Marina-Portban. A résztvevőket dicséri, hogy türelmesen fogadták a parti halasztást, holott az idén ez már második nekifutás volt a Dragon-bajnokság megrendezésére: a júniusi tihanyi Sonnenschein Kupán egyetlen futamot sem sikerült megrendezni. Hegedűs Léna versenyvezető végül valamivel délután négy előtt vízre parancsolta a hajókat, mert egy könnyed északias bríz kezdett kialakulni a part közelében. Némi forgolódás után erre sikerült is kirakni egy pályát, ám a mezőny a sok várakozástól már láthatólag türelmetlen volt: csak a harmadik, immár U lobogós rajt volt sikeres.

DSC_7607

Ahogyan várható volt, az élen a flotta nemzetközileg legjobb hajója, a Johanna és a tavalyi bajnok, Nyári Mikulás, vagyis Gömbös Loránd és legénysége, Horgos Tamás és Litkey Botond küzdött. Az első futamban Tamás és Botond tapasztalata hozta meg a gyümölcsét. „Az egykori Pénteki Regattákon sokat versenyeztünk itt ilyen szélben, így tudtuk, hogy a víz felé kell nyitni” – mondták a futam után. Az első hátszélszakasz után nagyon komoly előnnyel vezettek a második, Thomas Puxkandl kormányozta osztrák hajó és Kis-Szölgyémiék előtt, s ezt az előnyt meg is tartották a célig. Ennek ellenére ez a futam nem erről lesz emlékezetes. A rajt időpontja gyakorlatilag egybeesett a naplementével, a második körre pedig szürkület borult a tóra. Mire az utolsó Dragon is célba ért, besötétedett, a hajók a kikötő fényeire navigálva értek be a Marina-Portra. Ekkor még senki sem sejtette, hogy ez a nap nem lesz kivételes. Pénteken és szombaton továbbra is folytatódott az a tendencia, hogy az akkorra nyugatira forduló szél egész délelőtt nem tudott áttörni a „keleti” partig, így a versenyzést csak délután három-négy tájban lehetett elkezdeni.

DSC_7857

A második nap délutánja hozta talán a legnagyobb, mintegy 6-7 csomós szelet, a további futamokra inkább 4-5 csomóban került sor. Ennek ellenére a Johanna visszavágott a korábbi években elszenvedett vereségekért. Péntek estétől már ők viselték a vezető hajónak járó mezt, s később már nem is adták azt át másnak. Kis-Szölgyémiék megnyerték mind a négy további futamot, így öt futamból (egy kiesővel) négy pontot szerezve, maximális teljesítménnyel nyerték meg a Johan Anker Kupát és a 2016-os Dragon-bajnoki címet.

DSC_7883

A pályán a nemzetközi óvási bizottság tagjai ügyeltek a fair versenyre, s néhány esetben piros zászló és síp jelezte, hogy elvárják a büntetésvállalást valamilyen szabálytalanság miatt. A mezőny összességében örült az aktív bírói jelenlétnek, s ezért komoly köszönet illeti Uros Zvant (Szlovénia) és Erich Michlt (Austzria), akik feladatukat komolyan véve dolgoztak a Dragon-osztály szponzora, a Bravo Boats remek motorosán. A magyar Dragon-flotta már a 2018-as Európa-bajnokságra készül, ami meg is látszott a pályán mutatott teljesítményeken. A hajók a mezőnyben is komoly, szoros versenyt vívtak, és sok volt a „célfotós” finis: gyakran centiméterek döntöttek három-négy pont sorsáról.

DSC_7983

A Johanna és a Nyári Mikulás mögött a bronzérmet a Tenke Péter, Varga István, Szörényi Ernő trió szerezte meg a 7Arts nevű hajóval. A klasszikusok értékelésében a Nemecsek csapata (Tóth Zsolt, ifj. Kozma László, dr. Kozma László, Czap Zoltán) végzett az élen. Az idén először kiírt Masters különdíjat a 7Arts, a 35 év alatti átlagéletkorúaknak létrehozott Junior díjat pedig az Eragon (dr. Domokos Tamás és fiai, Bence és Gergő) kapta.

DSC_8011

A díjkiosztón a flottát szponzoráló SailingBooks.hu két szabálymagyarázó könyvet nyújtott át az óvástárgyaláson résztvevő illetve a pumpálás miatt „megfütyült” hajóknak. A legjobb három modern és klasszikus hajó pedig a Fritz Sails különdíjaként egy-egy Fritz széldzsekit vehet majd át.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!