Vadnai Benjamin újabb győzelme

2016_09_10_LEC_0281Szeptember 9–11-én két jelentős utánpótlás-regattát is rendezett a Balatonfüredi Yacht Club. Az időjárás mostohán bánt a résztvevőkkel, a szélsőségesen gyenge szeles körülmények nagyon megnehezítették a rendezők és a versenyzők dolgát.

A balatonfüredi Rooster Laser Európa-kupa-versenyen Laser Standard hajóosztályban a riói olimpiát megjárt Vadnai Benjamin nyerte a gyenge szeles, kétfutamos versenyt. A magyar vitorlázó mögött a bahreini Abdulla Janahi szerezte meg az ezüstérmet, míg a cseh Halouzka Jakub lett a bronzérmes. Vadnai Jonatán ugyanebben a mezőnyben az U19-esek között bizonyult a legjobbnak.

2016_09_10_LEC_0178

A Laser Radial hajóosztályban az augusztusi kieli világbajnokságon hetedik helyet elért Veisse Zoltán lett az első, másodikként a svájci Arthur Baudet zárt, Tenke Áronnak pedig a bronzérem jutott. A lányok versenyében Haidekker Zita szerezte meg az első helyet, ugyanitt, az U19-esek között a legjobb, Róka Bianka ezüstérmesként zárt, míg Pandur Petráé lett a bronz. Ebben a mezőnyben indult a riói olimpikon, Érdi Mária is, ám őt a 42. szabály megsértésére hivatkozva kizárta a versenybíróság.

2016_09_10_LEC_0065

Dobogós helyezésekkel büszkélkedhetnek a magyarok a Laser 4.7-es hajóosztályban (U18-as korosztály) is. A fiúknál Vida Péter 2., Bednár András Balázs 3., a lányoknál Rác Karina 2., Kis-Kapin Karina 3. lett.
Az Európa-kupa-versennyel párhuzamosan másik pályán került sor a nagyszabású Quantum Sails BYC Kupa utánpótlás ranglistaversenyre 420 és Optimist hajóosztályban. Tizenöt 420-as és 106 Optimist versenyzett, de náluk is csak három, illetve két futamot sikerült teljesíteni. 420-ban a Wolf–Csébfalvi kettős győzött, a legjobb női csapatot, Formanek Lizát és Kalmár Lucát megelőzve. Optimistben Jeney Máté bizonyult a legjobbnak, míg a serdülők között az abszolút második Verebély Mátyásé lett az aranyérem.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!