/

50 éves a Tisza-tó

Ötvenéves a Tisza-tó és vele együtt az Abádszalóki-medence. A Tisza szabályozása előtt Abádszalók határának nagyobb része nádas, mocsaras terület volt.

A település gyökerei az őskorig nyúlnak vissza. A területen szórványosan olyan leleteket találtak, amelyek bizonyítják, hogy már az ősközösség óta lakott hely volt. Időszámításunk kezdetén jazigok telepedtek le, akik már ekkor a hely adottságait kihasználva kereskedelmi kapcsolatokat létesítettek. A folyó természetes vízi út, használata már a neolitkori kereskedelemben is szerepet játszott.

A honfoglalás után két település jött létre: Abád és Szalók. Az Abádi rév hosszú ideig fenyőtutajozás szempontjából is igen jelentős volt. Környéke nemcsak a kiváló kereskedelmi funkció miatt népesült be, hanem letelepedésre bíztató tényezőket szolgált a halgazdag Tisza, illetve a dús füvű legelő is. Elsősorban halásztelepülés volt Abád is és Szalók is.

A Tisza szabályozása előtt Abádszalók határának nagyobb része nádas, mocsaras terület volt. Döntő fordulat a Tisza szabályozása után következett be, mivel a lecsapolással több ezer holdat tettek termővé. Mindkét ősi település területének körülbelül fele lett ekkor művelhető terület.

Az 1960-as években merült föl az Alföld öntözési rendszerének fejlesztésekor a kiskörei duzzasztómű megépítése. A létesítményt 1973-ban helyezték üzembe. A Tisza-tó abádszalóki Attila öbölben történő hajózhatóságát a tó vízmélysége határozza meg. A Tisza-tó rendkívül sokszínű, szinte megunhatatlan. A természetbúvároktól a horgászokig, a vízi sportokat kedvelőkig mindenkinek élményt nyújt. A Tisza-tóban az öblítő csatornáknak köszönhetően a víz folyamatosan cserélődik, nem alakulnak ki jelentős területen pangó vizek. A Tisza-tó vízminősége az Abádszalóki medencében megegyezik a Tisza vízminőségével, hiszen folyamatos öblítését a Tisza folyó végzi.

A történet folytatása az I love Tisza-tó oldalon olvasható el.

Watersports Live Wind
  • Lupa HU
    ☀️
    5 km
  • Velence HU
    ☀️
    8 km
  • Balaton HU
    ☀️
    8 km
  • Neusiedler AT
    12 km
  • Krk (Wake) HR
    4 km
  • Premantura HR
    🌫️
    2 km
  • Grado IT
    🌫️
    5 km
  • Garda IT
    5 km
  • Soča SI
    2 km
Via Open-Meteo

Kapcsolódó hírek