5 húsvéti program a Balatonnál

SiofokA hajózási szezon indulása mellett rengeteg program várja azokat, akik úgy döntenek, hogy az egyébként naposnak ígérkező hosszú hétvégét a Balatonnál töltik. Elsősorban gyermek- és családi programok lesznek túlsúlyban, nyuszisimogatással és hagyományőrző játékokkal várják a kirándulókat, látogatókat.

1. Siófok
Március 25-28 között megrendezik az 1. Húsvéti Nyuladalmat. A négynapos fesztiválon lesznek gyermekprogramok, hagyományőrző játékok, esténként  neves fellépők, koncertek. Emellett láthatunk nyúlfutamot, víztoronyölelést, séfek csatáját és persze az elmaradhatatlan locsolkodást. További információ  Siófok weboldalán található.

siofok
2. Balatonfüred
Március 26-án rendezik az első hajó fogadását. Az évad első hajója Siófokról, a déli parti települések küldöttségével indul, amelyet a balatonfüredi kikötőben fogadnak szabadtéri koncerttel. Az első hajó 11 órakor fut be, a hajósokat köszöntik, majd zászlófelvonás következik. A további eseményekről bővebb információ Balatonfüred honlapján található.

balatonfured

3. Tihany
Március 26-28. között Tihanyban „Húsvéti nyuszibuli és tojástánc” lesz. Ügyességi játékok, locsolóvers mondó verseny, kézműves foglalkozás, tojásgörgetés és természetesen nyuszisimogatás és tánc várja az odalátogatókat. A programok a Parasztgazda házban és a Mádl Ferenc téren lesznek, részletesebb információ a város honlapján található.

tihany

4. Szigliget
Szigligeten nem csak a húsvéton lesz a hangsúly, most rendezik ugyanis a Várkapunyitót.  A program a vár szezonnyitója. A nap során valamennyi korosztály számára tartogatnak különleges programot, melynek helyszínéül az alsó várban található színpad szolgál. Zenés előadások, bábjátékok, apródavatás várja a vendégeket. Részletes program a Szigligeti Vár honlapján található.

szigliget

5. Hévíz
Ugyan nem közvetlenül a Balaton partján található a település, de annyira közel van Keszthelyhez, hogy érdemes megemlíteni a Húsvéti vigadalom programját. A hagyományos húsvéti kavalkádon kívül gasztronómiai- és kézműves vásár és koncert is várja a szórakozni vágyókat. Részletes program itt található.

heviz

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!