Kolumbia vitorlásra feni a fogát

2016. augusztus 2.
Címkék :

Juan Manuel Santos kSanJoseolumbiai elnök kijelentette, Kolumbia magának akarja a partjai közelében 1708-ban elsüllyesztett San José nevű spanyol vitorlás roncsát, annak rakományával együtt. Az elnök egy tengeri kutatóintézet megnyitóján beszélt erről, úgy fogalmazott, a törvényeket tiszteletben tartva fogják megszerezni a roncsot, de úgy gondolja, ez inkább régészeti és tudományos, nem pedig kereskedelmi projekt.

 

Circa 1550, A Spanish galleon of the mid 16th Century on the high seas (Photo by Hulton Archive/Getty Images)

A roncs megtalálását tavaly decemberben jelentették be, aranyból és más nemesfémekből álló rakományát pedig már 1980-ban is csaknem hárommilliárd forintra becsülték a kolumbiai kulturális miniszter által kiadott dokumentumok szerint. Az egykori spanyol armada egyik legnagyobb hajójaként számon tartott San José a brit flotta elleni csatában süllyedt el a Rosario-szigeteknél, roncsát pedig egészen tavalyig sikertelenül keresték.

 

 

A maradványokra jelenleg KSanJose2olumbia, Spanyolország és egy a megtalálásába több millió dollárt fektetett amerikai cég is lecsapna, de hogy végül kihez kerül, az egyelőre a jövő zenéje. A spanyolok szerint, mivel a hajó annak idején az ő zászlajuk alatt közlekedett, az erre vonatkozó ENSZ-egyezmény szerint őket illeti, csakhogy Kolumbia ezt nem írta alá. Eközben a Sea Search Armada cég azt állítja, már 1982-ben megtalálták a San José roncsait, azonban ezt semmivel nem tudják alátámasztani.

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!