2016. évi Félsziget–kerülő, Széchenyi István emlékverseny

unnamed (3)A Magyar Vitorlás Szövetség által rendezett versenyen ismét az Oroszlán Péter vezette libera, a Principessa győzedelmeskedett.

A közel kétszáz hajó változatos körülmények között vívta meg a rövidített pályán csatáját az elemekkel. Az ősz egyik legszebb évszaka a Balatonnak. A nyaralók hazatérnek, a fesztiválok elcsendesednek, és a vitorlázók is visszakapják szeretett tavukat a vitorlázásnak. Ezen időszak egyik legnépszerűbb regattája a Félsziget – kerülő, Széchenyi István emlékversen, melyet a Magyar Vitorlás Szövetség rendezett meg idén is. A változatos időjárási viszonyok ellenére közel kétszáz hajós sorakozott fel a rajtvonalon.

unnamed (9)

Sajnos most bejött az időjósok előre jelzése, és aki ott volt, az mind bőrig ázott. De úgy tűnt, az esővel érkező szél vonzóbbnak bizonyult, így a mezőny nagy lelkesedéssel vágott neki a távnak.  Az útvonal a szokásos volt, Balatonfüred – Tihany szoros – Bázsai öböl – Tihany szoros –  Aszófői sarok – Balatonfüred.

unnamed (6)

A csövön még jó ütemben, de már eső nélkül haladtak át a versenyzők, ám a nyugati medencében szélcsend fogatta a hajósokat. Akadtak olyanok is, akiket annyira elkeserített ez a helyzet, hogy haza indultak. ÁM a türelmeseknek lett igazuk, no meg persze a versenyrendezőség is besegített. Ebéd után megérkezett némi déli frissülés, mellyel a csapatok megkerülhették a jelet és visszaindulhattak a Tihanyi szorosba. Közben az élmezőny elérte a Hajógyári Kikötő előtti jelet, így be is rövidített a főrendező. Ezzel egyrészt lehetőséget kaptak a lassabb vitorlások is a sikeres befutásra, másrészt már a Hajógyár előtt kiderült, a Principessa idén sem talált legyőzőre.

unnamed (7)

Az első helyen tehát Oroszlán Péter vezette Principessa végzett, aki rejt cél győzelmet aratott. A második helyre a Sirocco érkezett, míg őt egy újabb libera, a Gardazurra követte. ÁM nem csak ők, de minden résztvevő elismerést érdemel, aki teljesítette a változatos időjárási körülményekkel nehezített távot.

unnamed (5)

Fotó: Rozsda

unnamed (8)

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!