Elindult a balatoni szezon

Hagyományok szerint idén is húsvét nagyszombaton indult a hivatalos személyhajózási szezon a Balatonon, ez alkalomból a Bahart sajtótájékoztatón mutatta be idei fejlesztéseit és terveit.

Az eseményen Kollár József a Bahart vezérigazgatója kiemelte: „A Bahart az elmúlt két kiemelkedően sikeres szezont követően 2018-ban is számos újdonsággal várja a hajózni és kikapcsolódni vágyókat a Balatonon, ráadásul mindezt a komp- és személyhajó-szolgáltatások esetén változatlan díjakon.”

A Balatoni Hajózási Zrt. középtávú stratégiájának egyik hangsúlyos alappillére az ügyfélközpontúság fejlesztése. Ez magában foglalja az ügyfélkapcsolatok erősítését, a szolgáltatásminőség javítását. Az elmúlt két év során a társaság számos fejlesztést valósított meg a célkitűzés érdekében. Ezek közé tartozik a Bahart imázs- és arculatfrissítő kampánya, az utastájékoztatás és -kommunikáció intenzitásának növelése, az online hajózási lehetőség kereső modullal ellátott honlap kialakítása vagy a hajózáshoz kapcsolódó szolgáltatástartalom bővítése.

A stratégia megvalósításában a Bahart újabb mérföldkőhöz érkezett. A társaság vezetése szervezetkorszerűsítésről döntött, és kialakították a Bahart Ügyfélközpontot, amely a három alaptevékenységi üzletág (személyhajózás, kompközlekedés, vitorláskikötői szolgáltatások) ügyfélkapcsolatainak központi kiszolgálását látja el a különböző ügyintézési csatornákon. Célkitűzés volt, hogy egy viszonylag közismert telefonszámot (a forgalmi iroda korábbi száma) tartsanak meg és egy szintén könnyen megjegyezhető központi e-mail címet (ugyfelszolgalat@bahart.hu) vezessenek be az írásos megkeresésekhez.
„Március 31-étől, a 172. hajózási szezon első napjától üzemel a Bahart Info Vonal a 84/310 050-es telefonszámon. A Bahart ügyfélközpontban a személyhajózás és kompközlekedés menetrendi információival, a hajózási lehetőségekkel, illetve a hajóbérlésekkel kapcsolatos témákban fogadják a hívásokat az ügyintézők. Az élőszavas hívásfogadási időszakokat a hajózási szezonokhoz igazította a Bahart, és javítja a telefonos rendelkezésre állást, valamint üzemidőn kívül is biztosít meghallgatható tájékoztatásokat. A felkészült munkatársak az egyszerű menürendszerből történő választás után széles körű tájékoztatást adnak” – adott tájékoztatást Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató.

A fejlesztés második fázisában tovább bővül a szolgáltatási kör, október 1-jétől a vitorláshelybérlőkkel történő telefonos kapcsolattartás is a Bahart Info Vonalon zajlik majd. „Az új ügyfélszolgálat bevezetésével az eddig használt 30 különböző telefonszám helyett mától elég lesz egyet megjegyezniük a menetrend felől érdeklődő utasoknak” – mondta Horváth Gergely, a call center megoldást szolgáltató Calgo cég vezetője. „A Bahart egy olyan virtuális call centert kapott, amely technikailag korlátlan mennyiségű hívást képes kezelni, menürendszere pedig gyorsan a megfelelő munkatárshoz irányítja a betelefonálót. A jövőben akár videóbeszélgetéssel, chatfunkciókkal vagy SMS-értesítéssel is bővíthető a rendszer. Utóbbi különösen hasznos lehet, ha a rendkívüli időjárás miatt gyorsan kell menetrendváltozásról értesíteni az utasokat. Reméljük, az új központ a hazai utasok és a külföldi turisták számára is kényelmesebbé, gyorsabbá teszi majd a tájékozódást a Bahart szolgáltatásairól.”

Kollár József vezérigazgató kiemelte, Számos promóciós újdonsággal, akcióval és kedvezménnyel vár a Bahart minden érdeklődőt az év során, amelyekről folyamatos a tájékoztatás a mobiltelefonról is kiválóan elérhető honlapon és a közösségi csatornákon. Érdemes a pénztárakban idén is keresni a Playmobil jegyeket, extra kedvezményekért bankkártyával fizetni a hajós szolgáltatásokért vagy részt venni a kiemelt ünnepi hétvégéken indított tematikus programhajókon. A menetrendi és komphajózás mellett az idén is megtalálhatók lesznek a nyári időszakban a programhajók között a népszerű Varázshajók 10 kikötőből, Bulihajók szerte a Balaton körül, sétahajók tavasztól őszig.

A Bahart számos együttműködést és partnerséget alakított ki az utóbbi években. Az idei évben a Vodafone Magyarország Zrt. is a Bahart kommunikációs partnerei sorába lépett, hiszen a balatoni térségben a szolgáltató hálózatfejlesztéseinek köszönhetően nyáron már az egész tó körül elérhetővé válik a szupergyors 4G+-hálózat.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!