Zéró toleranciát alkalmaz a vitorlásszövetség

2019. június 14.
Címkék :

Az idei balatoni évadnyitón készült fotókról derült ki, hogy egyes versenyben lévő hajókon a nevezés nem minden esetben fedte le a valóban a hajón lévő csapatot. Ez szabálytalan, és akár súlyos, a kizárást is magában foglaló következményekkel járhat.

A Magyar Vitorlás Szövetség fotótárának tanulmányozása közben tűnt fel többeknek is, hogy egyik-másik hajón olyan versenyzők is felbukkantak, akik a nevezési listákon nem szerepeltek az adott egység csapatában. Ez alapvetően szabálytalan eljárás, ami több szakmai és sportszerűségi kérdést is felvet, és komoly következményei is lehetnek.

Azzal, hogy olyan ember szerepel a hajón, aki nincs benevezve, bármilyen, akár rendkívüli esemény, baleset bekövetkeztekor azonnal felelősségi vákuum alakulhat ki, hiszen előfordulhat, hogy éppen az hibázott, aki a nyilvántartások szerint hivatalosan nem is volt a hajón. Túl azon, hogy a kapitány minden eseményért felelős, ami a hajón történik, egy ilyen helyzetben megállapíthatatlan is lehet a felelősség.

Emellett sportszerűségi problémákat is felvethet ez a gyakorlat, hiszen az adott egység messze nem nyílt kártyákkal játszik. Versenyezni csak azzal a csapattal lehet, amelynek a tagjait a nevezési procedúra során a kapitány előzetesen jelölte a fedélzetre.

Harmadrészt sportorvosi szempontból is szabálytalan a fantomemberekkel való versenyzés, hiszen az érvényes sportorvosi igazolás megléte alapfeltétele bármiféle versenyen való részvételnek. Ilyen esetben viszont nem lehet ellenőrizni az érvényes sportorvosi és versenyengedély meglétét. Ez nemcsak érvénytelenné teszi az adott versenyző és hajó részvételét, illetve eredményét, abból a szempontból is rendkívül aggályos, hogy amennyiben bármi történik a be nem nevezett versenyzővel, ismét csak tisztázhatatlan a felelősség kérdése.


A Magyar Vitorlás Szövetség az eddigi tapasztalatok alapján a saját versenyein szigorítja a verseny közbeni és utáni szúrópróba szerinti ellenőrzést és zéró toleranciát alkalmaz a be nem nevezett versenyzőkkel részt vevő egységekkel szemben. Azaz a technikai bizottság és a versenyrendezőség képviselői szigorúbban ellenőriznek majd verseny közben is és nem lehet majd „kidumálni”, hogy a nevezéskor nem rögzített ember mit keres a versenyben lévő hajón, hanem jó eséllyel a kizárással is szembe kell néznie az ilyen gyakorlatot alkalmazó csapatnak. A sportszerűség kapcsán a szóban forgó gyakorlat a 69-es szabályba ütközik, s ennek alkalmazása eltiltással is járhat – írta a hunsail.hu.

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!