Vitorlásszimulátor – csak profiknak

Márciusban jelentette be az OrbCreation csapata, hogy készül a Sailaway, amely ígéretük szerint minden idők legaprólékosabb vitorlásszimulátora lesz. Ennek korai változata ma érkezett meg a Steamre, így a vitorlázás szerelmesei már tehetnek is vele egy próbát.

A korai változatban kezdetben három hajó érhető el: a 38’ cruiser, a mini transat és az 52’ classic jacht. Mindhárom hajó a valóságnak tökéletesen megfelelően viselkedik, amint vízre szállunk velük. Ugyanilyen pontosságot ígérnek a készítők a világ óceánjainak lemodellezése terén is, legyen szó bármely tengerről vagy óceánról, ahol megfordulhatunk.

Az áramlatok, a hullámok, de még a naplemente is pontosan olyan, amilyen a valóságban, ha épp nem monitorunk előtt ülnénk, hanem a nyílt vízen suhannánk. A játékban már elérhető a helyi, a csoportos és a globális chat is, amely révén valós időben cseveghetünk a többi játékossal. Ugyanígy az interaktív világtérkép is elérhető, hogy megtervezzünk utunkat, kipróbáljuk az oktatófeladatokat.

A fejlesztők a következő időszakban folyamatosan javítani, bővíteni és finomítani fogják a játékot, így a Sailaway idővel tényleg a legjobb szimulátorrá válhat – írta a playdome.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!