Utazás a föld körül – hajóstoppal

hajostop_2016Wynne-Hughes Veronika két évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, és nekiindult a nagyvilágnak. A terve az volt, hogy egész úton stoppolni fog. De nem autókat, hanem hajókat.

Hogy honnan ez a furcsa elhatározás, arra talán választ ad, hogy Veronika az angol édesapjával és magyar édesanyjával évekig a Földközi-tengeren élt. Később, amikor a szülei elváltak, Magyarországra költöztek, de minden nyarat a hajón töltött az édesapjával. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy ezt az élményt ki szeretné bővíteni az összes tengerre.

hajostop_2016

Az elmúlt két esztendőben ezeken a helyeken járt: Málta, Szardínia, Ibiza, Malaga, Gibraltár, Kanári-szigetek, Jamaica, Dominika, Martinique, Antigua, Belize, Florida, és elmondása szerint a hajóstoppolás úgy működik, hogy körbekérdez mindenkit a kikötőben, hogy nem keres-e ingyen legénységet, ami azt jelenti, hogy a szállásért és az ételért elvárnak néhány órányi munkát az embertől. Mivel a hajótulajok általában idősebbek, vagy egyedül élnek, így mindig jól jön nekik valaki, aki segít. Na persze bőven voltak kalandok is, előfordult például, hogy elsüllyedt alattuk a hajó, de volt olyan környéken is, ahol gyakoriak a kalóztámadások.

DCIM100GOPROGOPR0248.

Veronika július végén a Galápagos-szigetekre érkezett. Ezt megelőzte a Panama-csatornán való átkelés, amely egy kétnapos, úgynevezett hajósétáltatás volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy háromemeletes mesterségesen kiépített zsiliprendszerben kamrák között emelik fel-le a hajókat. Huszonhat méter emelkedés, utána következik a Gatun-tó, majd újabb 26 méter süllyedés.

DCIM100GOPROGOPR0860.

A kalandozó magyar útja izgalmasnak ígérkezik, hiszen az idén El Nino esztendeje van, ami azt jelenti, hogy teljesen kiszámíthatatlanná válik az időjárás. Van egy hurrikán- és egy tájfunszezon, amely ilyenkor összecsúszik, ezért nem tanácsos nekiindulni. A másik nehezítő körülmény, hogy a Csendes-óceánon előfordulnak szélcsendes övezetek, vagyis előfordulhat, hogy akár hetekig csak álldogálnak majd, kedvező szélre várva.

jump

Szerencsére a szél megérkezett, így nemrég Bora Borára érkezett a kalandvágyó magyar hölgy, akinek további kalandjai a hajostop.com oldalon megtalálható.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!