Újabb balatoni kikötő újul meg

2017. augusztus 18.
Címkék :

Nagy szükség volt Badacsonytomaj kikötőjének felújítására, hiszen az évek során a víz alatti részek alámosása alapos károkat okozott.


A nagyobb kikötőkre a Bahart 2,1 milliárdos állami támogatást kapott, azonban a kisebbeket önerőből kell finanszíroznia. Szerencsére mivel a társaság ügyesen gazdálkodik, ezért minden évben nagyobb volumenű munkákat sikerül elvégezni. 2014 évi 360 milliós, a tavalyi évben 700 milliós, idén már 800 millió Ft összértékben sikerült a munkálatokat elvégezni. Három év alatt majdnem hárommilliárd Ft értékű munkálatok.

Az idén már az alsóörsi kikötő építésének második üteme is befejeződött, így a korábban 50 férőhelyes kikötő 150 férőhelyesre bővült. Szintén 2017-ben készült el a fonyódi vitorláskikötő, ahol részben felújítás, részben bővítés történt. A tihanyi kikötő renoválása is tervben van, azonban az csak és kizárólag állami segítséggel valósítható meg.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!