Tengeri betegségek

tengeri_Betegseg_03A vitorlázás nagyon kellemes sport és kikapcsolódás, egészen addig, amíg el lehet kerülni a tengeribetegséget. Ez a szervezet normális reakciója arra az esetre, ha valaki nagyon sokáig tartózkodik a tengeren, de vigyázni kell vele, hiszen a legszebb tengeri kirándulást is tönkre tudja tenni.
Ezért megpróbálunk pár jó tanácsot adni, hogyan lehet elkerülni ezt a betegséget és hogyan kezeljük, ha már kialakult.

A tengeribetegség a legtöbb embert érinti, aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy nagyon sok időt töltsön a tengeren. A sima vízen persze nem leszünk mindig rosszul, de a viharos, hánykolódó tengeren előbb-utóbb a gyomrunk is hánykolódni kezd is. Ez arra vezethető vissza, hogy az agyunkat túl sok ellentétes inger éri, amit nem tud feldolgozni.

Amikor szilárd talajon állunk, a fülünk belső részén található érzékelők jelet küldenek az agyunknak a mozgás irányáról, és itt nagyon sok információ is érkezik a testünk állapotáról. Mivel az ember leginkább a szemének hisz, ezért ha olyan információ érkezik, hogy balra fordulunk, a testünk is igyekszik balra fordulni, hogy kövesse ezt a mozgást. Ám amikor egy heves mozgásban lévő hajón vagyunk, egyszerre túl sok információ érkezik az agyunkba a mozgás irányáról és ezt már nem tudjuk követni. Ezért a testünk egy egyszerű reakcióval igyekszik megoldani a helyzetet – kiadjuk gyomrunk felesleges tartalmát.
Ez azonban nem segít rajtunk, hiszen a hányás után még ugyanolyan rosszul érezzük magunkat, és ezt hívják tengeribetegségnek. És ehhez nem kell hajón lennünk, ez előfordulhat buszon, repülőn, kocsiban, vagy akár a buszon is. A probléma mindig ugyanaz – az agyunk nem tudja feldolgozni a túl sok, mozgással kapcsolatos információkat. A tengeribetegség első pillantásra vicces lehet, de ha már túl vagyunk a hányáson és a rosszulléten, akkor komoly betegség lehet belőle. A hányás miatt kiszáradhatunk, ami szédüléshez, fejfájáshoz és egyéb problémákhoz vezethet. Azokból, akik könnyen lesznek tengeribetegek, nem lesz jó tengerész, de akit elkapott, az jobban teszi, ha pihen és megpróbálja leküzdeni a dolgot. Általában az agyunk órákon, vagy napokon belül alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez és jobban is érezzük magunkat.

Hogyan kezeljük a tengeribetegséget?
tegneri_betegseg_011. Figyeljünk oda az étkezésünkre. A tengeribetegség nem attól függ, hogy diétázunk-e, de a testünk könnyebben viseli a megpróbáltatásokat, ha nem tömjünk meg magunkat vízre szállás előtt. Ha könnyű ételeket eszünk, és nem terheljük meg nagyon a gyomrunkat, jobb esélyünk van arra, hogy az ételt magunkban is tudjuk tartani. Igyunk minél többet, de ne alkoholt, hanem ásványvizet, gyümölcslevet. Sokan nem isznak semmit, amikor rosszul érzik magukat, ami hiba.
2. Próbáljunk meg kiszemelni egy fix pontot a hajón és ha lehet, maradjunk a fedélzeten és nézzük a horizontot. Így az agyunk érezni fogja, hogy a testünk mozog, de szemünk előtt egy állandó pont van.
3. Viseljünk kényelmes, meleg ruhát, semmi olyat, ami szorít, vagy kényelmetlen. Aludjunk sokat, mert a kimerültség erősíti a betegség érzetét. Legyünk minél többet a friss levegőn.
4. Vegyünk be gyógyszert, ha szükséges. Nagyon sok vény nélküli gyógyszer kapható ilyen típusú rosszullét ellen, így nyugodtan vihetünk magunkkal, de soha ne igyunk rá alkoholt! Ha nem vagyunk rosszul, ne vegyünk be gyógyszert, de ha érezzük, hogy jön a baj, ne habozzunk bevenni egy szem gyógyszert. Ajánlatos azért egy orvossal is beszélni, nehogy a mellékhatások miatt legyünk rosszul.
5. Ne azon gondolkodjunk, hogy rosszul leszünk: próbáljuk ki a fűszeres ételeket, chilivel és gyömbérrel. Igyunk meg egy üveg sört, hogy megnyugodjunk, de ne vigyük soha túlzásba. Igyekezzünk elfoglalni magunkat, és ne gondoljunk a rosszullétre.
6. Az is lehet, hogy nem tengeribetegek vagyunk, hanem ételmérgezést szenvedtünk, hiszen a hányás sok más betegségnek is lehet a jele. Azonban, ha nem vagyunk rosszul, segítsünk azoknak, akik nem érzik jól magukat, és tartsuk észben, hogy az agyunk rövid időn belül alkalmazkodik a megváltozott helyzethez és mi is jobban leszünk.

Ne felejtsük le, hogy a vitorlázás, mint más intenzív sport, sok más veszélyt is rejthet magában, a leégéstől kezdve a trópusi fertőzésekig és egyéb betegségekig. Vegyük is sorba ezeket.

Veszettség
Kezdjük a jobbakkal. A veszettség egy fertőzéses betegség, amelyet kutyaharapással, vagy extrém esetben denevérmarással kaphatunk el. És akkor még nem is beszéltünk a ex-feleségekről…, de nem árt, ha egy harapás után beoltatjuk magunkat, igaz, a fenékbe döfött tű nem kellemes érzés.

Malária
Ez már sokkal komolyabb. Milliókat halnak meg miatta évente és szinte minden trópusi országban előfordulhat a beteséget terjesztő szúnyogfajta. Mivel sok fajtája van, ezért meg kell kérdezni egy orvost, mielőtt beoltatnánk magunkat. Egy valamit soha ne tegyünk, ne becsüljük alá, mert a malária nagyon sok beteséget okozhat, ha nem készülünk fel rá.

Hepatitisz A,B,C
Vírusos betegség, amely a májat támadja meg. Terjedhet étellel, itallal, szexuális úton, vérrel, vagy fertőzött tűvel. Védekezése egyszerű: védőoltás, és gondos odafigyelés az ételre, italra. A szex pedig csak óvszerrel, ha már nagyon muszáj.

AIDS
A majdnem biztos halál. Kelet-Afrika, Délkelet-Ázsia, és a karibi térség nagyon súlyosan fertőzött ezzel a szörnyű betegséggel, ami akár 10 évig is észrevétlen maradhat. Jó hír, hogy óvszerrel megelőzhető, de nem ajánljuk a fertőzött tűt, vagy a gyanús vérkészítményeket sem.

Tuberkulózis, tetanusz, tífusz
Mind olyan betegségek, amelyek a fejlődő országokban felüthetik a fejüket. Veszélyesek, de szerencsére már védőoltással megelőzhető, illetve gyógyítható.

Kolera
Ez egy igazi gyilkos. Rossz egészségügyi körülmények között terjed el, Afrikában, Ázsiában, a Közel- és Távol-Keleten, és Dél-Amerikában. A fertőzött étel és ivóvíz útján terjed, vagy háborús övezetekben ütheti fel a fejét. A védőoltás nem ad teljes biztonságot, ezért a megelőzés, a forralt víz és a tisztaság nagyon fontos.

Sárgaláz
Egy régi klasszikus, de Közép-Amerikában és Afrikában még előfordul. Ezt is szúnyogcsípés okozza, a Panama-csatorna munkásait szinte teljesen kipusztította. Mivel a védőoltás elég ritka, ha szükséges, inkább rendeljük meg hetekkel az elutazás előtt, mert lehet, hogy heteket kell rá várni.

Rovarcsípés, ízeltlábúak, pókok, hangyák, darazsak, méhek, kígyók, medúza
Nem kell valami fertőzést elkapnunk ahhoz, hogy igazán rosszul legyünk. Ezek a kis állatok figyelemreméltó mennyiségű méreggel rendelkeznek, és annak ellenére, hogy a rengeteg fajból csak nagyon kevés halálos, ez nem vigasztalja azt az elővigyázatlan turistát, aki belebotlik egy mérges pókba, vagy megcsípi egy skorpió. A különböző allergiás reakciók is nagyon veszélyesek lehetnek, egy idősebb embert, vagy kisgyereket könnyen meg is ölhetnek, ha nem látják el időben őket. A legegyszerűbb védekezés a megelőzés – ne legyünk túl bátrak, hogy megfogunk egy skorpiót a hátánál, barátkozunk egy kobrával vagy túl közel úszunk egy medúzához! A mérges fullánk nagyon gyorsan elér minket és komoly veszélyt rejt magában a csípés, főleg, ha nem látják el azonnal. Használjunk rovariasztó krémet és ne menjünk az őserdőbe szandálban és soha ne akarjunk megérinteni vadon élő állatot.

Hasmenés
Nem egy valódi betegség, de rengeteg kellemetlen gondot okozhat nekünk. Általában minden turista elkapja a hasmenés valamilyen formáját, aminek főleg a nem megfelelő egészségügyi, vagy higéniai körülmények az okai. Emellett a szervezetünk nem tudja nagyon hamar megszokni a megváltozott biológiai, vagy egyéb körülményeket, ezért könnyen kapjuk el a hasmenést. A betegség fő veszélye a kiszáradás, és emellett nagyon sok ásványi anyagot is veszítünk. Ezért igyunk sok ásványvizet, hogy ezt pótoljuk. Nagyon sok gyógyszer, vitamin áll rendelkezésünkre, hogy leküzdjük ezt a betegséget. Hogy elkerüljük, először is igyunk sokat, de csak palackozott vizet, mossuk meg a kezünket mindig étkezés előtt, ne együnk gyanús külsejű ételeket, igyunk meg egy pohár tömény szeszt evés után, és hagyjunk időt a testünknek, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez.

Általános jó tanács minden oltással kapcsolatban: mindig vigyünk magunkkal igazolást a kapott oltásokról, mert több országban kötelező bemutatni, hogy megkaptuk a szükséges védőoltásokat. Mindig vigyünk magunkkal steril tűt és fecskendőt, ha nem bízunk az adott egzotikus ország egészségügyi szolgáltatásaiban.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

FACEBOOK

Hírlevél

Eseménynaptár

« 2017 november » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3