Támogatásokat oszt az MVSZ

Jövőre összesen valamivel több mint 5 millió forint műhelymunka-támogatást ad a sikeres pályázatot benyújtó egyesületeknek a Magyar Vitorlás Szövetség. Az adminisztráció és a kifizetés felgyorsítása érdekében a kluboknak november 30-ig be kell nyújtaniuk a szükséges dokumentumokat.


A Magyar Vitorlás Szövetség a következő évre összesen 5 000 147 forintot ad a sikeresen pályázó kluboknak. Ez az összeg a szövetsége elnökségének 126/2018 (XI. 8) számú határozata alapján a lenti táblázat alapján oszlik meg a klubok között.

A Magyar Vitorlás Szövetség titkársága már értesítette a támogatásról az érintett egyesületeket, egyúttal a gyorsabb ügyintézés és kifizetések érdekében kéri, hogy az érintettek 2018. november 30-ig nyújtsák be a szerződéshez szükséges dokumentumokat. Ezt követően egy héten belül sor kerül a szerződések megkötésére.

Fontos, hogy ha a kötelezően benyújtandó dokumentumok 2019. január 31-ig nem érkeznek be az MVSZ-hez, akkor a tagszervezet szerződéskötésre nem jogosult. Ebben az esetben az adott egyesületnek járó támogatást a szerződéssel rendelkező klubok osztja szét a Magyar Vitorlás Szövetség.

A támogatások felosztása ábécésorrendben
Balatoni YC, 11 fő, 329 351 forint
BS-Fűzfő VK, 14 fő, 419 174 forint
BYC, 28 fő, 838 348 forint
Fertő Tavi VE, 5 fő, 149 705 forint
Kereked VK, 16 fő, 479 056 forint
Keszthelyi YC, 5 fő, 149 705 forint
Keszthelyi Yacht Kikötő VSE, 3 fő, 89 823 forint
MVM SE, 14 fő, 419 174 forint
Soproni Építők SK, 8 fő, 239 528 forint
Spartacus VE, 19 fő, 568 879 forint
THE-YKA, 29 fő, 868 289 forint
TVSK, 7 fő, 209 587 forint
VVSI, 8 fő, 239 528 forint


(Képeink illusztrációk.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!