Siófok egyre népszerűbb

2017. szeptember 11.
Címkék :

A „Balaton fővárosában” az év első hét hónapjában 3,2 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma, és 28 százalékkal nőtt a nyári hónapokban a fizetős strandok bevétele.

Dr. Lengyel Róbert, Siófok polgármestere elmondta, sikerült jó nyarat zárnia Siófoknak, amihez a város is hozzájárult támogatásaival, fejlesztéseivel, intézkedéseivel. „Siófok sportos város lett” – jelentette ki, felidézve, hogy a színes kulturális programkínálat mellett komoly országos és nemzetközi sportesemények színtere volt a település. A Nemzeti Regatta mellett egyebek közt itt bonyolították az európai strandlabdarúgó tornát, a szatellit és ifjúsági olimpiai kvalifikációs strandröplabdatornát, Siófok fontos állomása volt a Tour de Hongrie, valamint a Tour de Pelso kerékpárversenynek. A sportesemények a reklámérték mellett sok vendéget vonzottak Siófokra, így a jövőben is támogatni kívánja a város ezeket a rendezvényeket.

Míg 2015-ben 4, addig 2016-ban 7,5 százalékkal nőtt a város vendégéjszakáinak száma a korábbi évekhez képest. Tavaly egész évben 1 116 273 regisztrált vendégéjszakát töltöttek el a település kereskedelmi és magánszálláshelyein a vendégek. Az idén a vendégéjszakák számában az év első hét hónapjában további 3,2 százalékos emelkedést regisztráltak. A bőséges programkínálatról beszámolva megemlítette az új koncepció szerint működő Szabadtéri Színpadot. Szólt arról is, hogy a helyi fürdőegylet szervezte Borpart és Fröccsfeszt, valamint a Jazz Fesztivál mellett a Kálmán Imre Kulturális Központ idén számos új közművelődési programmal rukkolt elő.

Pintér Tamás, a várost üzemeltető Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról tájékoztatta a sajtót, hogy a város fizetős strandjainak bevétele átlagosan 28 százalékkal emelkedett a legjobb évhez viszonyítva. Ha a sóstói strandot egymagában nézzük, ott 46 százalékos volt az emelkedés. A siker a kedvező időjárás és több vendég mellett a karszalagok bevezetésének, strandjárőröknek, online jegyvásárlásnak és a Szép-kártya-elfogadó hellyé válásnak is köszönhető. A járőrök napi átlagban 60-100 bliccelőt tessékeltek ki a város fizetős strandjairól.

A polgármester leleplezte a kikötő közelében, a Gábor Dénes Főiskola mögött felállított új selfie pontot, amelyen a #siófok felirat látható, felette „hello” üdvözléssel, a háttérben a Balaton, a mólóval és a béke jóságos angyalának szobrával – írta a turizmus.com.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!