Sikerek után, kihívások előtt

SCS_4556Holczhauser András elég korán megismerkedett a vitorlázás rejtelmeivel. Korábban talán meg sem fordult a fejében, hogy mire negyvenéves lesz, a főtitkári cím is ott díszeleg a neve mellett. Az előzményekről, a sikerekről és a jövő évi elképzeléseiről faggattuk Andrást Balatonkenesén.

Aqua: Amennyiben arra kérnénk, értékeld a mögöttetek álló szezont, mik lennének azok az eredmények, amelyeket kiemelnél?
Holczhauser András: Elsődleges sikerként élem meg, hogy biztosítani tudtuk a vállalt hátteret olimpikonjaink részére a felkészülésben. Ne feledjük, az idén közel 70 milliót adtunk célzottan, csak az olimpia felkészülésre. Ez úgy kap kiemelt jelentőséget, hogy Kollár Lajos 2013-ban úgy írta alá augusztus 2-án a szerződést Zsombival, hogy még nem látszott tisztán, milyen forrásból tudja ezt megoldani. Ám az nem volt kérdés, hogy a forrást elő kell teremteni, hiszen már maga a megállapodás nagyon sokat segített Zsombi lelkének. Ennek mintájára később jöhetett Érdi Mária, a Vadnai testvérek, illetve a Gyapjas testvérek szerződése is.
A MOB, illetve az EMMI között a szerepek átalakulóban vannak, ám már mindkét helyen tudják, hogy nem elég az a forrás, amit az olimpikonjainknak adtak. Fontos kiemelni, hogy azt is látják, hogy jó helyre került a pénz, van eredmény a sportág mögött. Mári és Zsombi futamgyőzelme is nagyon jókor jött és remek kommunikációs visszhangot kapott.

SCS_4490

Aqua: Milyen kihívások előtt áll a sportág?
Holczhauser András: Az Optimistben versenyző gyermekek száma az elmúlt négy évben megduplázódott. Ez egy örvendetes tény, ám felelősséggel fel is kell készülnünk rá. Hiszen amíg OP-ben hajózik a csemete, addig a szülők – olykor közösen – nagyobb részt tudnak vállalni a háttér biztosításában. Ám ahogy felcseperednek a nebulók, és elérik a 13–17 éves kort, komoly elvándorlás indul be.
Nekünk nemcsak az a feladatunk, hogy alternatívát kínáljuk nekik az OP utáni évekre, de be kell tudnunk segíteni az eszközválasztásba, valamint a tervezett külföldi versenyekbe. Át kell tudnunk vinni az OP-ben megszerzett tudást egy magasabb szintre, és ehhez több olyan egyesületre lesz szükség, amelyek nemcsak a táboroztatással, de a versenyeztetés kihívásaival is képesek megbirkózni. Hiszen egy 29-er, egy 470-es működtetése, üzemeltetése sokkal nagyobb terhet ró a szülőkre, így abban is gondolkodunk, hogy a 14–17 év közötti korosztály részére a közeljövőben eredményességi támogatási rendszert vezessünk be.

BereczZsombor

Berecz Zsombor

Aqua: Milyen események várnak ránk 2017-es évadban?
Holczhauser András: Az egyesületek a Magyar Vitorlás Szövetség segítségével és támogatásával több nemzetközi verseny rendezési jogát nyerték el. Lesz Finn Silver Cup, amely világbajnokság a juniorok részére, amelyet Balatonfüreden, az MVM gondozásában bonyolítanak le augusztus 18–27. között. Ezt követi a Finn Gold Cup, egy a felnőtt vébé, amelyet a Spari rendez Balatonföldváron, szeptember 1–8. között. A Balatonfüredi Yacht Club is elöl jár a nemzetközi rendezésekben, nekik a Binnenjolle és a J24-Eb jutott a következő szezonra. Ne feledkezzünk meg Orfűről sem, ahol modellvitorlás-világbajnokságot rendeznek, amelyet szintén először tartanak hazánkban. Az MVSZ a maga módján természetesen segíti a szervezőket, sőt érdekképviseletét kihasználva forrásokat is tervez lehívni az EMMI erre a célra elkülönített keretéből.
Terveink szerint az előző évi 9, az idei 16 milliós keretet jövőre sikerül 25 millió forintra felemelni, ami jelentős lehetőség a szervező egyesületeknek. A szövetségnek van egy hálátlan feladata is ezzel kapcsolatban. A pályázatok harmonizálása eddig elkerülte a figyelmet, a jövőben erre is jobban oda kell figyelnünk, hiszen a szakági szövetség jóváhagyása nélkül az egyesületek nem pályázhatnának. Időnként a rövid távú klubérdek megöli a hosszú távú MVSZ-érdekeket, ezt rendezni kell ezen a területen és a hajóosztály-politikában is.

_MG_9383

Érdi Mária

A Holczhauser Andrással készített interjút teljes terjedelmében elolvashatja az Aqua magazin legújabb számában.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!