Rekordot döntöttek a balatoni kompok

Mintegy 11 ezren utaztak a balatoni személyhajókon a négynapos húsvéti hétvége alatt. A kompforgalom is erős volt, csaknem 34 ezer ember kelt át rajtuk az északi és a déli part között.


A téli időszakban felkészítették a cég hajóit a szezonra, a beruházásokra, a járművek fejlesztésére és karbantartására 290 millió forint állt rendelkezésre – mondta Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója az InfoRádiónak. Hozzátette: számos hajónak cserélték ki vagy újították fel a motorját, az utastereket is helyrehozták és a klímaberendezéseket is szervizelték.


Tavaly húszéves rekord dőlt meg: a személyhajókon és a kompokon összesen több mint 2 millióan utaztak. A személyhajózásban pedig 750 ezren ültek a települési járatokon, a séta- és programhajókon utoljára 2008-ban volt ilyen magas ez a szám.


„Túl vagyunk az első hosszú hétvégén, négy nap alatt megközelítőleg 11 ezren utaztak a személyhajókon. Nagyon erős volt a kompforgalom is, hiszen ebben a négy napban 34 ezer ember vette igénybe az átkelést a Balaton két partja között” – fogalmazott az értékesítési és forgalmi igazgató az infostart.hu cikke szerint.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!