Race to Alaska – extrém verseny, extrém körülmények

Negyvenhét csapat sorakozott fel az idén negyedik alkalommal megrendezett Race to Alaska rajtvonalához. A verseny során a tengerészeknek 750 mérföldet kell megtenniük a hideg tengeren a Washington állambeli Port Townsend és az alaszkai Ketchikan között motorok és minden segítség nélkül.

A két szakaszból álló verseny első része 40 mérföldet tesz ki az egész távból Port Townsendtől a kanadai Victoria kikötővárosáig. Ez a szakasz egyszerre szolgál selejtezőként és különálló futamként is azoknak, akik nem merészkednének tovább a jeges hullámok hátán.

A második (710 mérföldes) szakasz június 17-én kezdődött és Ketchikanban ér véget. A versenyzők vagy elérnek Ketchikanba, vagy út közben kérik a kísérőhajókat a kimentésre. Az összesen két ellenőrzőponton (Seymour Narrows és Bella Bella) kívül az útvonal teljesen kötetlen.


Ahogy az első verseny óta minden évben, úgy az első helyezett az idén is 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesül, a második pedig idén is egy steakkéskészlettel lehet gazdagabb. Tavaly 41 csapat indult útnak, de csak 27 ért célba. A győztesek egy 8,5 méteres trimarán fedélzetén fejezték be a versenyt mindössze 4 nap, 3 óra és 5 perc alatt, míg az utolsó csapat egy evezős hajóval futott be 23 nappal az indulás után.

A verseny során az idén is részt vesznek olyan csapatok, amelyek próbálják minél tovább feszegetni a határokat. Például az idén először indult egy szörfdeszkás versenyző. Az Extreme Sobriety csapat egyetlen tagja a hasán fekve, egy szörfdeszka hátán teszi meg a távot, méghozzá csak kézzel (nem evezővel) evezve.

A versenyvezető és a médiastáb több motorcsónakon követik majd a versenyzőket, hogy rögzítsék a futamot és interjúkat készíthessenek velük út közben – írta a vitorlazas.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!