Összefogás az árvizek megelőzéséért

2018. szeptember 19.
Címkék :

Nemzetközi projekt indul az árvizek előre jelezhetőségének fejlesztésére. A Darefforttal jobb információáramlás és a pontosabb előrejelzés révén a hatékonyabb árvízvédelmi védekezés lehetséges.


A Dareffort (Danube River Basin Enhanced Flood Forecasting Cooperation) elnevezésű projekt több mint 1,35 millió euróból (mintegy 440 millió forint) a Duna vízgyűjtő területi vízállásainak tájékoztató rendszerének összehangolására létesült – mondta Gombás Károly, a Nemzetközi Dunavédelmi Bizottság (ICDPR) árvízvédelmi szakértői csoportjának vezetője, a Duna Régió Stratégia magyar koordinátora a projekt első szakmai találkozóján.


Gombás Károly hozzátette, hogy a fejlesztéshez az Európai Unió 1,15 millió euró (374 millió forint) támogatással, a projekt partnerországai 202,78 ezer euróval (66 millió forint) járulnak hozzá, ezen belül a magyar állam pedig 20,5 millió forintot biztosít az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Víziterv Environ Kft. részére. Jenei Gábor, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője, a Duna Régió Stratégia magyar nemzeti koordinátora elmondta, hogy a 12 ország részvételével 3 éven keresztül zajló, júniusban indult projektet a tárca kezdeményezte 2015-ben, az Országos Vízügyi Igazgatóság bevonásával. A projekt várt eredménye többek között a jobb információáramlás és a pontosabb előrejelzés révén a hatékonyabb árvízvédelmi védekezés lehet.

Igor Liska, a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) vízminőség-szakértője elmondta, hogy a projekt keretében a partnerországokat képviselő intézmények közösen dolgozzák ki javaslataikat az ICPDR felé, hogy létrehozzák a Duna vízgyűjtő területi Hidrológiai Információs Rendszert, a DanubeHIS-t, amely kulcsfontosságú lépést jelentene a rugalmas és fenntartható adatcsere elérésében. A rendszer célja, hogy javítsa a hidrológiai és jégadatok elérhetőségét, és ezen adatokhoz egységes hozzáférést biztosítson a Duna-vízgyűjtő területén fekvő összes ország számára.

Bálint Zoltán, a Víziterv Environ Kft. vezető tanácsadója, a Dareffort program vezető partnerének képviselője elmondta, hogy a fejlesztés kulcsfontosságú, mivel az előrejelzések pontosítása vízgyűjtő szinten a legköltséghatékonyabb nem szerkezeti, ugyanakkor kézzel fogható módszer. Sütheő László, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságának műszaki igazgató-helyettese elmondta, hogy Magyarország teljes egészében Duna-vízgyűjtőn helyezkedik el, amelyen 19 ország osztozik. Az ország jelenleg kétoldalú határvízi egyezményekkel oldja meg a vízgazdálkodás és az árvízvédelem során felmerülő problémákat. Az árvízvédelem szempontjából fontos, hogy a Duna vízgyűjtő területére vonatkozó előrejelzésekhez a mielőbbi beavatkozás érdekében azonnal, online és strukturáltan hozzá lehessen jutni. Ennek alapjait a Dareffort projekt teremti meg – írta az agronaplo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!