November végére megdőlt a balatoni utasrekord

2017. december 5.
Címkék :

A Balatoni Hajózási Zrt. kompszolgáltatását Szántódrév és Tihanyrév között 2016-ban is több mint egymillió utas vette igénybe, amivel egy 14 éves rekord dőlt meg.

Köszönhetően az utazók igényeihez igazított kompmenetrendnek, a lényegesen hatékonyabb marketingkommunikációs munkának, valamint a Balaton régióba érkező több turistának és a nyári időszakon kívüli növekvő látogatószámnak, a Bahart kompszolgáltatásait is többen vették igénybe.

2017-ben a Bahart már augusztusban köszönthette egymilliomodik utasát, és az utasszám november végére meghaladta a 2016-os teljes évit. Mikulás napjára 1,14 millió fölé emelkedhet a kompot igénybe vevők száma, ami két százalékkal magasabb a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel párhuzamosan emelkedett a szállított gépjárművek száma, a kerékpárok számának növekedése pedig 7 százalékkal lett több az idén.

A Bahart az utazóközönség véleményét is megkérdezve, a napokban vizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan tudja javítani a menetrendjét. Cél, hogy a kompindulásokat még inkább úgy alakítsa, hogy a régióban élők, a szolgáltatást a téli időszakban is napi szinten használók igényeinek jobban megfeleljen. A vizsgált optimalizálás egyik eleme, hogy a téli időszakra meghirdetett menetrend idején a reggeli északi parti első kompindulást negyedórával előrébb hozza-e a társaság. Ezzel elősegítheti a Tihanyból déli partra munkába igyekvő autósok közlekedését, ami a szolgáltatást igénybe vevők számának növekedését is eredményezheti. Esetleges nagyobb számú reggeli forgalom esetén pedig lehetővé válna még egy forduló beiktatása a két part között, a meghirdetett fix indulási időpontok pontos tartása mellett is.

Jelenleg a kompok november 13. és december 31. között óránként közlekednek, az első Szántódrévből 7-kor az utolsó 17 órakor indul, míg Tihanyrévből reggel 7.30-kor indul az első és 17.30-kor az utolsó kompjárat. December 6-án a Bahart a komputasokat mikulásajándékkal üdvözli a fedélzeten Szántódrév és Tihanyrév között.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

FACEBOOK

Hírlevél

Eseménynaptár

« 2017 december » loading...
h k s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31