Megújult az antwerpeni kikötő

2016. szeptember 26.
Címkék :

copyright-zaha-hadid-architects_day_horizontÁtadták a belgiumi Antwerpen kikötőjét irányító hatóság parancsnoksági épületét, amelyet a márciusban elhunyt Zaha Hadid iraki–brit építész tervezett.

A hajót formázó gigantikus épület a városi tűzoltóság 19. századi épületének tetejére került. Az 55 millió eurós (mintegy 17 milliárd forintos) beruházás négy év alatt valósult meg a félmillió lakosú Antwerpen belvárosa és történelmi kikötője határán. Az épületnek több mint 27 ezer négyzetméter a hasznos alapterülete és 46 méteres magasságával kilátást biztosít mindkét városrészre.

port_house_ZHA_render.0

Az acél- és üveghomlokzat az észak-belgiumi kereskedőváros szimbólumává vált csiszolt gyémánt háromszögeket utánozza. Az épületegyüttes a konferenciaterem és a panorámaétterem mellett 500 kikötői alkalmazottnak biztosít munkahelyet.

copyright-zaha-hadid-architects_night_birdview

Hadid az egyedüli nő, aki 2004-ben elnyerte az építészeti Nobel-díjként is emlegetett Pritzker-díjat. A római MAXXI épületéért 2010-ben megkapta az év legjobb brit építészének járó Stirling-díjat, amelyet a következő évben ismét neki ítéltek a londoni Evelyn Grace Akadémia épületéért. Tavaly az első női kitüntetettje lett a Brit Királyi Építészeti Intézet aranyérmének. Híres munkái közé tartozik a kínai kuangcsoui operaház, a londoni olimpiára épített vízi központ, a London Aquatics Centre, valamint az egymásba olvadó cseppeket formázó szöuli Dongdaemun dizájnközpont. Németországban ő tervezte többek között a Weil am Rheinban lévő tűzoltóállomást, a lipcsei BMW-központot, Ausztráliában és a világ más pontjain is több épülete áll.

copyright-zaha-hadid-architects_exterior-sunset

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!