Mediterrán kikötés: tippek és tanácsok

2009. április 23.
Címkék :

mediterran_kikotes_02Az úgynevezett mediterrán kikötés – azaz a horgonydobás utáni befarolás a többi hajó közötti üres helyre, a kikötő partfalára merőlegesen – néha embert próbáló manővernek bizonyulhat. A mediterrán kikötési mód egyetlen előnye, hogy több hajó gyömöszölhető a kikötőbe, minthogy a hajóknak a partfalnál nincs saját manőverezési területük. Ez általában nem szokásos az amerikai kikötőkben, de igen elterjedt Európa-szerte, és szemléletes leckét nyújt a nézőnek a nemzeti sajátosságokból, meg a tengerésztudásból is.

Sokkal régebben annál, mint hogy kedvem lenne a pontos idejét megemlíteni, a szépséges spanyol Baleári-szigeteken lelhető Palma de Mallorca mediterran_kikotes_01városába hajóztam. Ekkorra már eléggé jártas lettem a hajók farral történő kikötésében a Földközi-tenger nyugati medencéjének kikötőpartjaihoz, de jó pár balfogásba került ennek a technikának az elsajátítása. A leghasznosabb ötletet ebben a tárgyban egy honfitársamtól kaptam, aki már évek óta járta a Földközi-tengert Hinckley Bermuda 40 típusú vitorlásán. Azt javasolta, hogy tüstént felejtsem el a hajóstársaktól és a helyi kikötőmesterektől kapott tanácsokat. „Tanuld meg, hogy kell irányítanod a hajódat hátramenetben, és mindig győződj meg róla, jól tart-e a horgonyod – ennyi az egész.” Nem került sok időbe rájönnöm, hogy tökéletesen igaza van. Újonc voltam ebben a játékban, és majdhogynem fáj visszaemlékeznem első szomorú kísérletemre, melynek során megpróbáltam kikötni egy öreg Jeanneau szlúpot Puerto Andratx kikötőfalához. A spanyol kikötőmester tovább hessentett minket egy francia charterhajó és egy német acéltestű ketch között nyíló picurka rés felé. Úgy nézett ki, hogy oda egy bocit sem lehet betuszkolni, nemhogy egy pocakos jachtot, de a kikötőmester kötötte az ebet a karóhoz, és mikor felemelt karral próbáltam kifejezni szerény tiltakozásomat, álláspontját megerősítendő csak utálkozva tovasétált. Mihelyt a horgonyom a vízbe csobbant a hajóorról, a szűk Speedo fürdőruhába szorított mackótermetű német tulajdonos kirontott a hajója orrára és szememre vetette, hogy a kötelem bizonyára összegabalyodott az övével, továbbá követelte, hogy azonnal vegyem fel a horgonyt és tegyem le újra.

Mooring
mediterran_kikotes_03Miután udvariasan biztosítottam a német kapitányt, hogy szerintem a horgonyaink tiszták, elkezdtem a nyílás felé hátrálni. Kiraktam az összes ütközőballont (puffert) és reméltem, hogy a francia hajó legénysége segít eltartani egymástól a hajókat, ahogy közelebb érek. Tipikusan prűd amerikai lévén, a francia hajó előfedélzetén kizárólag napfénybe öltözött sütkérezők kicsit zavarba hoztak. Igyekeztem azt a látszatot kelteni, hogy nem bámulom őket, bár volt erre mentségem, mivel a hajómat valahogy kormányozni kellett. Míg a pucér franciák közül senki nem mozdította a kisujját sem, hogy segítsen, a német kolléga résen állt a kezében a legnagyobb pufferrel, amit életemben láttam. Nem hinném, hogy túlságosan bízott volna a mediterrán kikötéssel kapcsolatos tudásomban.

Szerencsémre egy mosolygós olasz egy közeli hajóról odarohant, hogy elkapja a parti farkötelemet. Balszerencsémre viszont jobban érdekelte a beszélgetés, mint a kötél lekötése, így épp mikor szóltam a társamnak, hogy rögzítse a horgonykötelet, a farkötél kicsúszott a parti kikötőgyűrűből, a vízbe csobbant és rátekeredett a hajócsavarra. Az olaszt mindez a legkevésbé sem érdekelte, és miközben én rohantam újrakötni a puffereket és a partra vetni egy új farkötelet, ő meghívott löncsölni a hajójára, kérve, hogy vigyek bort és viszkit, ha lehetséges. A német ezalatt kimondottan megvető ábrázattal figyelte kontár manőveremet és kétségkívül azon csodálkozott, hogy is voltunk egyáltalán képesek megnyerni a világháborút. A kedves francia hölgyek pedig közömbösnek látszottak az egész művelet iránt. Ó igen, a mediterrán kikötés örömei…

Pár hónappal ezelőtt lehetőségem nyílt, hogy kibéreljek egy hajót a görög szigetvilágban, és újra felidézzem magamban a mediterrán kikötés sajátosságait. Az GPSC athéni charterbázisának fiatal, kozmopolita igazgatója egyszer megkérdezte, ismerem-e a mediterrán kikötési módot. „Ó, igen” – biztosítottam – „Spanyolországban hajón szoktam lakni, úgyhogy mindent tudok róla. Miután alaposan megismerkedtem a hajóval, elhagytuk a Kalamaki Marinát és vidám kis hancúrozás keretében lehátszeleztünk a közeli Aegina szigetére. Az ódon kikötő már zsúfolva volt charter- és magánjachtokkal, de kifigyeltünk egy nyílást és siettünk befurakodni. Kis sugarú körben megkerültem a horgonyzóhelyünket, hogy biztos legyek benne, nincs-e a víz alatt valami önállósult horgonykötél, és szélbe álltam kb. három hajóhossznyira, azaz 130-140 lábnyira a leendő kikötőhelyünk előtt. A vízmélység 15 láb volt, Lesa leengedte a horgonyt. A GSPC-től bérelt Beneteau First 45-ösünk kiváló, távvezérelhető Vetus horgonycsörlővel volt felszerelve. Mihelyt a horgony leért a fenékre, hátramenetbe tettem a motort és elkezdtük ráengedni a láncot. A mediterrán kikötésnél életfontosságú, hogy a folyamatos kormányzásra figyelj, nem pedig a horgonyra; ne tartsd vissza és ne is rögzítsd a láncot túl korán. Állj ellen a kísértésnek, hogy meggyőződj róla, tart-e a horgony. A jó hátrameneti kormányképesség fenntartásának egyetlen módja pedig az, hogy sebességet szerezz, legalábbis az elején. Kell némi lelkierő hozzá, hogy pontosan hátrafelé állítsd be a hajót, miközben várod, hogy kormányozható legyen, s farral a többi kikötött hajó felé tartasz. Ha a hátrameneti kormányzás közbe zavarba jössz, van néhány egyszerű trükk, ami segít. Hátramenetben mindig tartsd észben, hogy a kereket arrafelé kell tekerni, amerre a hajó farával fordulni akarsz. Másik jó megoldás, ha a kerék elé lépsz (a keréktől a hajóorr felé), hátrafordulsz, és úgy kormányozol, mintha a hajófar lenne az orr helyén. Persze, a kormányrúddal fordítva kell csinálni a dolgot, de a kormányrudas kormányzás valahogy ösztönösebbnek tűnik és kevesebb problémát okoz (csak arra kell ügyelni, hogy a lapát hátsó éle arrafelé álljon, amerre a hajófarnak mennie kell, azaz a rúd belső vége az ellenkező irányba nézzen – a fordító).

Mihelyt hátramenetben kormányképes lett a hajó, elkezdtem a kikötőhely szélfelőli oldala felé nyomulni. A félszél közben fokozatosan a rés közepe felé nyomta a hajót, és szerencsére a nagy motoros-vitorlás hajó, ami mellé ki szándékoztunk kötni, némi szélárnyékot adott. „Na, mi lesz?” – kérdték, arra célozva, hogy fékezheti-e már a kifutó horgonyláncot. „Ne, még nem, várj, amíg nem szólok.” Körülbelül hat lábnyira a faltól elkiáltottam magam: „OK, most!” befékezték a csörlőt, én meg előrébe tettem a motort, hogy lassítsam a hajót, és a hátramenet lendülete csaknem a falig futtatott bennünket. Majd a partra hajítottuk a szélfelőli farkötelet, aztán a szélalattit is. Egy segítőkész svéd vitorlázó keresztüldugta a kötelek végét a kikötőgyűrűkön és visszaadta a hajóra. Kiraktuk a kijáródeszkát, és amikor a vége már két-három lábnyi hosszban a rakparton feküdt, lekötöttük a farköteleket, feszesre húztuk a horgonyláncot. A kikötés teljes sikere láttán nagy önuralomra volt szükségem, hogy megkönnyebbülten fel ne sóhajtsak és ne kezdjek dicsekedni szkeptikus feleségemnek.

Másnap vitorlát bontottunk Pórosz, a Szaronikósz-öböl másik varázslatos szigete felé, de csak késő délután értünk a város kikötőpartjához. Elég erős szél fújt keresztbe a kikötőn. Nem voltam teljes bizalommal a hely iránt, amit a falnál kinéztünk magunknak, de a legénység már nagyon kívánkozott a partra. Ugyanabban a szereposztásban, mint előzőleg, ismét egy kis kört írtam le a leendő helyünk körül, megint kb. három hajóhossznyira megállva a faltól. Leengedtük a horgonyt, de türelmetlenségemben túl hamar kezdtem hátrálni. Igyekeztem megakadályozni, hogy a hajót a szél elsodorja a jó pozíciójából, közben pedig megfeledkeztem a 40 lábas vízmélységről. Mikor a horgony a fenékre ért, már keményen döngettem hátrafelé, így szegény horgonynak esélye sem volt, hogy beakadjon. Elértük a helyünket és kitettük a farköteleket, de nyilvánvaló volt, hogy a CQR horgonyunk tartása legalábbis kétséges, és a helyzetünk elég szélsőséges volt, miközben folyamatosan csörlőztük be a láncot, hogy eltartsa a hajót a faltól. Miután kb. 30 percig győzködtem magamat afelől, hogy tartjuk a helyünket, rájöttem, hogy az egyetlen megoldás, ha újra letesszük a horgonyt. Ez a megoldás a Földközi-tengeren nagy presztízsveszteséggel jár, de inkább veszítsem el a presztízsemet, mint a nyugodt álmomat (és aztán esetleg a hajót – a fordító).

Még azon az éjszakán, a kikötőre néző félhomályos tavernában Lesával megvitattuk, hogy mit is csináltunk rosszul. Én aggódtam, hogy el ne veszítsem az uralmat a hajó felett az erős félszélben, és nyilvánvalóan túl hamar kezdtem a hátramenetet. Ezenkívül elmulasztottam figyelmeztetni a többieket a vízmélységről, így aztán nem tudta biztosan, mennyi láncot engedjen ki. Visszatekintve a dologra, rájöttem, hogy egy kicsit jobban a szélfelőli oldalon kellett volna megállnom a hajóval ahhoz a helyhez képest, ahol horgonyt szándékoztunk dobni, és hagynom kellett volna, hogy a szél sodorja le a hajót. Fontos, hogy a horgony már a fenéken legyen, mikor elkezded a hátramenetet, és nagy gyakorlatodnak kell lenni ahhoz, hogy helyesen állapítsd meg a partfal és a hajó között szükséges távolságot.

A következő napi vitorlásút Hydra kikötőjének ősi falai közé juttatott bennünket. Ez kedvenc célpontunk volt, és ezzel nem voltunk egyedül. A kis kikötő tömve volt, mikor déltájt megérkeztünk, és estére még zsúfoltabbnak ígérkezett. Nem volt hely a falnál, így hát hamar nyilvánvaló lett, hogy a helyi szokás a mediterrán kikötés egy mediterrán módra kikötött hajóhoz. Ez nekünk tolakodásnak tűnt – eszedbe se jutna ilyet művelni az Államokban, de amikor itt Görögországban vagyunk, vajon jogos-e? Akárhogy van is, de gyorsan kellett cselekednünk, mert a hajók özönleni kezdtek befelé a kikötőbe. Kiválasztottunk egy hajót, ami mellé kikötünk. Nem volt hely a szokásos körbefordulásra: felváltva hátra- és előremenetbe kapcsolgatva játszottuk be magunkat a helyünkre. Szemrevételeztük a kikötőt, és egy olyan hely felé indultunk, ami horgonymentesnek bizonyult. Ott a vízbe lökte a horgonyt, és hátrálni kezdtünk. A hajón, ami mellé beálltunk, a svéd vitorlázók elkapták a kötelünket és öt perc múlva mi biztonságban voltunk, egy hideg sör meg bennünk. Világos, hogy van valami szeretnivaló ebben a mediterrán kikötésben, ha egyszer rájöttél a módjára.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

FACEBOOK

Hírlevél

Eseménynaptár

« 2017 november » loading...
h k s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3