Már készülnek a hajózási szezonra

2019. január 11.
Címkék :

A hagyományokhoz híven április 20-án, nagyszombaton kezdődik a 173. hajózási szezon, ám a hajósok addig sem pihennek. Megkezdődött a téli karbantartás időszaka, ilyenkor renoválják a vízi járműveket. Ahol kell, motort cserélnek, a Kelén nosztalgia hajóba pedig orrsugárhajtóművet szerelnek be.

Gőzerővel zajlanak a karbantartási munkálatok a Sója téren – mondta el Dónucz László, a Balatoni Hajózási Zrt. értékesítési és forgalmi igazgatója. Hozzátette: december 14-én a tulajdonosi kör elfogadta a 2019-es üzleti tervüket, amelynek hangsúlyos részét képezi a beruházási, karbantartási terv is.

Az idén a tervek szerint 456 millió forint értékben valósítunk meg beruházást, 180 millió forint jut a hajókra, 140 millió a vitorlás és a egyéb kikötőkre, 90 millió forintból fejlesztjük az informatikai és kamerarendszert – sorolta Dónucz László. Megemlítette: az idén új hajót nem vásárolnak, viszont a meglévő flotta karbantartására 318 millió forintot költenek.

Motorfelújításokra, valamint cserék is sor kerül, sőt a Kelén nosztalgiahajóba egy orrsugárhajtóművet is beszerelnek, amely a könnyebb fordulást segíti elő – mondta el az értékesítési igazgató. Megjegyezte: a Sója tér előtt olyan keringető rendszer található, ami 2-3 méteres sávban biztosítja, hogy a víz ne tudjon befagyni, így a jég nem tesz árt a hajókban.

Az év utolsó napjaiban egyébként csaknem dupla kompjáratot kellett indítaniuk a megnövekedett forgalom miatt. Januárban Szántódról reggel héttől 17 óráig közlekedik a komp Tihanyba. A 173. hajózási szezon pedig a hagyományokhoz híven április 20-án, nagyszombaton kezdődik – írta a sonline.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2019 június » loading...
h k s c p s v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
ked 18

Csoki Kupa

június 18 | 08:00 - június 20 | 17:00
csü 20

Velencei Tavi Vitorlás Hét

június 20 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

MVM Laser Flottabajnokság

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

MVM Laser Flottabajnokság

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
pén 21

BYC Kupa

június 21 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

EGIS Kupa

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

Megyei Bajnokság

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
szo 22

Bahart Regatta

június 22 | 08:00 - 17:00
szo 22

BMVI Kupa

június 22 | 08:00 - június 23 | 17:00
hét 24

Laurel Kupa +50

június 24 | 08:00 - június 25 | 17:00

Hírlevél

FACEBOOK