Magyar ezüst az év utolsó versenyén

Érdi Mária ezüstéremmel zárta az évet a december 17. és 22. között a spanyolországi Palamosban rendezett 42. Christmas Race vitorlásversenyt, amelyen öt kontinensről 600 versenyző vett részt 12 hajóosztályban, köztük négy magyar. Érdi Mária Laser Radialban, Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor 470-esben, Zink Leon ifjúsági Laser Radialban indult.

Jól sikerült az idei utolsó versenyem, annak örülök a legjobban, hogy sokat gyorsultam. Majdnem minden nap erős szelünk volt, de a világbajnok Allison Younggal végig sikerült tartani a lépést. Ez nagyon pozitív visszajelzés volt számomra. Most jöhet egy kis pihenés, a következő versenyem pedig a Miamiban rendezendő világkupa lesz január közepén” – összegzett Érdi Mária.

Gyapjas Balázs és Zsombor 5. lett a 470-es Medal Race-en, megelőzve két olyan párost, amely előttük állt a listán, ám annyi pontot nem hoztak rajtuk, hogy előzzék is valamelyiküket, így a dobogóra kerülés nem sikerült. Jól védték meg azonban értékes 4. helyüket a mögöttük törekvőkkel szemben, ami kiváló eredmény. Érdi Mária, Berecz Zsombor, Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán mellett Gyapjas Balázs és Zsombor is a Magyar Vitorlás Szövetség támogatásával készül a tokiói olimpiára.

Az ifjúsági osztályokban nem éremfutamok zárták a versenyt, hanem minden osztály még teljes mezőnyös futamokat teljesített. Zink Leon helyezése összetettben 15., ami szép eredménynek mondható.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!