Litkey Farkas 12. alkalommal győzött

2016. július 14.
Címkék :

Litkey Farkas Festipay nevű katamaránja nyerte a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjat. A csapat Keszthely előtt vette át a vezetést és nem is engedte ki kezéből a balatonfüredi célig. Ezzel Litkey Farkas tizenkettedik győzelmét szerezte.

Az előző napi vihar ellenére a szervezők időben, reggel kilenckor elindították a 48. Kékszalag Erste World Nagydíjat. A szervezők szerint mintegy 450 hajó indult el a 480 nevezőből.  Az elején a Fifty-Fifty vezetett, ám a mezőny háromnegyed 12-kor közeledett Keszthelyhez, és ekkor már Litkey Farkasék álltak az élen, és 14.20-kor vették a keszthelyi bóját.

Litkeygyozelem

A Szigligeti-öböl közepén jött egy kis szél, a Festipay 17 csomó körüli tempóban ment, míg a Fifty-Fifty üldözte. Badacsony és Ábrahámhegy között a két éllovas közti távolság 4778 méter volt. Később Litkey Farkasék egy darabig orrvitorla nélkül mentek, emiatt csökkent is az előnyük,  ám sikerült befejezniük a cserét, és újra 16-17 csomó körüli tempóban haladtak, Balatonszemes környékén pedig 5 kilométerrel vezettek. Végül 8 óra 34 perc 6 másodperces idővel értek célba.

litkeygyoz2

Második helyen, 6 perc 14 másodperc hátránnyal Józsa Márton kétárbocos katamaránja, a csúcstartó Fifty-Fifty ért be.

fiftyfifty

A dobogó harmadik fokára a dr. Kaiser Kristóf vezette Extreme Sailing Team futott be.

extreme sailin

 

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!