Jól teljesítettek a magyar versenyzők Miamiban

Érdi Mári mellett a másik három magyar egység is jól szerepelt az egyhetes versenyen. A Laser Standard osztályban versenyző Vadnai Benjamin szombaton az egyik futamban második lett, ami kiemelkedőnek számít. Összetettben végül 22. helyen végzett, ezzel felülmúlt a tavalyi versenyen futott szintén kitűnő eredményét.

Testvére, a szintén Laser Standardben induló Vadnai Jonatán összesítésben a 30. helyen végzett a hetvenhajós világkupa mezőnyben, ami húszévesen szintén nagyszerű teljesítmény. A 470-esben induló magyar páros – Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor – a gyengébbik felszerelésükkel értek el figyelemre méltó eredményt, 22. helyen zárták életük második világkupaversenyét.

Gyapjas testvérek

A mostani, Miamiban rendezett verseny folytatása volt az olimpiai osztályok világkupa-sorozatának, amely tavaly Japánban, Gamagori vizein kezdődött. A következő verseny Európában, a franciaországi Hyeres-ben lesz, majd június elején Marseille-ben a döntőnek nevezett eseménnyel zárul.

Érdi Mári

Miamiban négy magyar egység állt rajthoz: Érdi Mári női Laser Radiallal, Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán Laser Standarddel, illetve a Gyapjas testvérek – Zsombor és Balázs – 470-essel versenyeznek.

Vadnai Benjamin

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!