Jól kezdték az évet a BYC-s fiatalok

A Balatonfüredi Yacht Club fiatal versenyzői Koperben egy Laser Európa-kupa-versenyen szálltak vízre. A kevésbé ideális időjárási körülmények ellenére versenyzőink jól teljesítettek.

Az első napon a gyenge szél miatt elmaradtak a futamok, és a másodikon is csak egy futamot sikerült rendezni. A harmadik, befejező napon frissebb délies szélben indult a nap, majd a szélerő 2 és 16 csomó között változott a pálya különböző területein, és az iránya is 30-40 fokot lengett.


A 4.7 osztályban Nagy Bendegúz első Európa-kupa-versenyén abszolút 2. helyet szerzett, ami a fiú összetett és U16 korosztályos első helyet is jelentette számára. Jól alkalmazkodott a körülményekhez és ügyesen használta ki a számára adódó lehetőségeket. A 4. hely volt a legrosszabb futameredménye, ami ilyen körülmények között kiemelkedő.


Vida Róza az első napi gyengébb kezdés folyamatosan javított a futameredményein. Az utolsó futamban kifejezetten szépen vitorlázva szerezte meg a 4. helyet. Az összetett versenyben 19., a lányoknál 4., korosztályában, az U16-ban pedig 1. helyen végzett. Kis Kapin Karina a gyengébb kezdés után fokozatosan javult a futamokban. Összetett eredménye 29., míg a lányoknál a 8. helyen zárta a versenyt.


Sellei Bence betegségéből lábadozva is remekül versenyzett. A kiszámíthatatlan viszonyok többször is keresztülhúzták az elgondolásait, két futamban is a vezető pozícióból indulva be kellett érnie egy 10 és egy 9. helyezéssel. Fehér Zsombi is remekül szerepelt a számára még elég szokatlan méretű mezőnyben.


Radial osztályban Zink Leon rajtjai voltak nehézkesek, ám az utolsó futamban aztán ment egy kiváló 5. helyet, így összetettben a 26. helyen végzett. Ez a megmérettetés neki válogatóverseny is volt a nyári Radial Eb-re – írta a byc.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!