Ismét jó szezonra számítanak a Bahartnál

Az idén, a kiemelkedően jó tavalyi után, a tervek szerint 2017-ben 5,2 százalék nő a cég tavalyi, 2,64 milliárd forintos nettó árbevétele. Kollár József vezérigazgató siófoki sajtótájékoztatóján elmondta, a zrt. saját forrásból közel 1,5 milliárd forint beruházást valósít meg két év alatt az üdülőrégióban.

A társaság adózás előtti eredménye tavaly 136,9 millió forint volt, az idei évre 137,8 milliót terveztek. A cégvezető hangsúlyozta, ennél is fontosabb mutató az üzemi eredmény az értékcsökkenés alakulásával, amely két éve 375,0 millió, tavaly 452,5 millió forint volt, és idén a tervek szerint 487,6 millió körül alakul. A befektetett eszközök értéke az elmúlt két évben mintegy egy milliárd forinttal nőtt.

Kollár József

Közölte: az elmúlt év sikereit jól mutatja, hogy a kompközlekedésben 14 éves rekord dőlt meg, több mint 1,1 millió utast, 337 ezer járművet és 67 ezer kerékpárt szállítottak a járatok Szántód és Tihany között. Ez 13 százalékos forgalom- és 11 százalékos bevételnövekedést eredményezett az ágazatban. A menetrendi, séta- és programhajókon hasonló volt a növekedés, 727 ezer volt az utasok száma. A társaság 11 kikötőjében bérelhető vitorláshelyek kihasználtsága tavaly 93,7 százalékos volt.

Veigl Gábor gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes elmondta, kiemelt figyelmet fordítanak az utas- és üzembiztonság, valamint a szolgáltatási színvonal javítására. A hajóparkról egyebek mellett elmondta, hamarosan befejeződik a Kossuth komp felújítása. Jelentős összegeket fordítanak az informatikai háttér és a biztonságtechnika fejlesztésére, a telephelyi műszaki eszközpark megújítására, valamint egy mobil lágyiszap-eltávolító berendezés fejlesztésére.

Dónucz László értékesítési és forgalmi igazgató az idei kínálatról és újdonságokról számolt be: a Bahart-kártya több típusának bevezetésével a listaárakhoz képest 20 százalékkal kedvezőbb díjakon vehető igénybe a társaság minden személyhajózási és kompszolgáltatása. Hozzátette, díjkiigazítással 33 útvonalon 100 forinttal, 15 útvonalon 200 forinttal nőtt a jegyek ára. Újabb programokkal bővül a gyerekeknek szóló Varázshajó szolgáltatás és újra lesz a tavon operetthajó. Továbbra is indulnak a borkóstolós, buli-, kulturális programot kínáló élményhajók, valamint Minimax-gyerekhajók. Az idén először az utóidény első hetében is lesznek menetrend szerinti programhajók.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!