Indul a balatoni hajózási szezon

2016. március 22.

Szent_MiklósMárcius 26-án, húsvét szombatján a megújult Siófok katamarán ünnepélyes vízrebocsátásával veszi kezdetét a 170. balatoni hajózási szezon. A Balatoni Hajózási Zrt. azt is bejelentette, hogy a szezonnyitással egyidőben új menetrendet is bevezetnek.


A járatok sűrűségét és indulását az elmúlt évek tapasztalatainak figyelembe vételével alkították ki. Újdonság, hogy ebben a szezonban a Balatonlelle-Balatonboglár-Badacsony járat heti két alkalommal már Szigligetig közlekedik, hetente kétszer pedig új járat indul Balatongyörökről Balatonmáriafürdőre. A főszezonban lesznek késő esti hajójáratok is, és bevonják a menetrendi hajózásba a cég gyorshajóit.

1HELKA_1

A legfrekventáltabb Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon a hajókra telepített utastájékoztató rendszer is működik majd, továbbá nyártól minden hajón és a közforgalmi kikötőkben lesz ingyenes wifi-szolgáltatás.

Badacsony_katamaran

A menetrendi járatokon kívül speciális járatok is indulnak, találhatunk a kínálatban borkóstolással egybekötött sétahajó programot, emellett a gyermekeknek szóló „Varázshajó” és a Balatoni Minimax Gyerekhajó is várja a kirándulni vágyókat. Vasárnap esténként Siófokon meglepetés programot kínáló élményhajók üzemelnek majd.

Jókai hajó

A társaság az idei szezonra új díjzónákat alakított ki az eddigi kilométer övezetek helyett. A balatoni kompárak nem változnak. A korábbi években május végétől bevezetett járatsűrítést az idén már március 25-től érvénybe léptetik, így akkortól nem óránként, hanem 40 percenként fog közlekedni a komp Szántód és Tihany között.

A hivatalos menetrend a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján található.

komp_1

Forrás: MTI

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!