Így védenék meg a Nagy-korallzátonyt

A világ legnagyobb koralltelepe feletti felhőtakaró megnövelésével és „kifényesítésével” óvnák meg a pusztító fehéredéstől az ausztrál Nagy-korallzátonyt.

Felhőképződéskor a lehűlő levegő hőmérséklete harmatpont alá süllyed, és a feleslegessé váló vízgőz kicsapódik. A kicsapódás a légkörben lebegő, szabad szemmel nem látható szilárd anyagok – például vulkáni hamu, por, sókristályok – felületén indul meg. A szárazföld felett rengeteg a por és az egyéb szilárd anyag. Az óceán felett azonban elsősorban a tengeri só számlájára írható a felhőképződés.

Daniel Harrison óceánkutató a Sydney-i Egyetem Tengertudományi Intézetének munkatársának és kolllégáinak az az elképzelése, hogy a tengervizet szétpermetezik a levegőben, hogy az elpárologva maga után hagyja a sókristályokat. A tudósok egyedi tervezésű szórófejekkel juttatnának több ezer milliárd vízcseppet a légkörbe másodpercenként. A finom vízfátyol a tervek szerint nagyjából egy kilométerre az óceán fölé jutna el. Harrison szerint a módszer „kifényesítené” a felhőket a zátony felett, ami azt jelenti, hogy több napfényt tudnának visszaverni az űrbe.

A korallfehéredést a melegedő óceánvíz és a napfény együttes hatása okozza. Harrison szerint, ha leárnyékolnák a korallokat, akkor a melegedő víz ellenére sem indulna be a fehéredés. A zátonyra nehezedő nyomás így is a kritikus szinthez közelít. A klímaváltozás mostanra olyan mértéket öltött, hogy a káros anyagok azonnali és kíméletlen visszaszorítása esetén is tovább fog melegedni a zátony körüli víz a következő egy-két évtizedben – jegyezte meg a szakember.

A korallzátonyok kevesebb mint 0,1 százalékát fedik le az óceán területének, ám a tengeri élőlények 25 százaléka használja őket élőhelyként élete legalább egy szakaszában. Azt a szakértők sem tudják pontosan, hogy a korallzátonyok elvesztésének milyen következményei lennének – írta az erdekesvilag.hu.