Hrehuss György – Egy legenda a kormánynál

2018. augusztus 8.
Címkék :

Hrehuss György a közelmúltban töltötte be a 80. életévét. Nem is olyan rég megkapta a Magyar Hajózási Érdemérmet, és a Magyar Vitorlás Szövetség tavaszi közgyűlésén tiszteletbeli örökös tagjai közé fogadta. Bátran állíthatjuk, nemcsak az által kormányozott Kishamis, de ő maga is igazi legenda.


Aqua: Mikor kerültél kapcsolatba a vitorlázással?
Hrehuss György: 1957 tavaszán Pásztó Péter hívott a Vízügyi Sport Clubba, ahol az egyesület két legjobb kalózversenyzője friss szélben kivitt, és amikor látták, hogy jó vászonállítások mellett a hullámokon fröccsenésmentesen ejtem át a kalózt, rám sütötték a bélyeget, hogy tudok vitorlázni. Így az 1957. évi, Vasassal közös nyári tábor után 1962-ig a kalóz különböző osztályaiban versenyeztem kormányosként.

Aqua: Hogy csöppent az életedbe a Kishamis?
H. Gy.: Pásztó Péter 1962 őszén elvitt egy túraversenyre a Kishamissal. Jó széltaktikát súghattam neki, mert a következő évtől már csapattagnak hívott. Az 1963-as évadnyitón kívül minden versenyen ott voltam mind a foredecken, mind a kormányos mellett, egyre jobb eredményeket elérve, mint például 1965-ben a bajnokság III. helye, 1967-ben a Balaton kupa elnyerése. Már akkor belém oltódott a Széchenyi-örökség ápolásának felemelő gondolata.

Aqua: Mit jelent neked a Magyar Hajózásért Érdemérem?
H. Gy.: Ez ügyben kétszer állt el a lélegzetem. Először február végén, amikor Holczhauser András felhívott a szövetségből, hogy Gyuri bácsi, ugye március 3-án estére nincs programod, mert az MVSZ kitüntetésre javasolt, és akkor lesz az átadása. Kérdeztem, hogy engem ugyan miért, mire ő azt válaszolta, hogy majd e-mailben tájékoztat a kitüntető szervezet.
Másnap jött is a Magyar Hajózási Országos Szövetség levele, hogy ebben az évben hárman kapjuk meg a Magyar Hajózási Érdemérmet, amelynek az átadására a párommal várnak. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen elismerés. Utánanézted, és megtudtam, hogy egy évtizede alapították, de korábban csak dunai hajóskapitányok, főgépészek vagy hivatalvezetők kapták. Az MVSZ tavaly csatlakozott ehhez az országos szövetséghez, és elsőként ekkor kapta meg Fa Nándor ezt az érdemérmet. Hát ekkor állt el másodszor a lélegzetem, hogy másodikként én kapom…
A Budapest Boat Boat Show alkalmából megkérdeztem Kollár Lajos elnöktől, hogy minek köszönhetem ezt a kitüntetést. Erre ő azt kérdezte, hogy tudok-e még olyan csapatot, ahol több évtizede együtt vannak. A Kishamis nemcsak a legidősebb, hanem a leginkább példamutató minden hajó számára.

Aqua: Mik a tapasztalataid a rohanógépek világával?
H. Gy.: Számomra teljesen egyértelmű, hogy a technika fejlődése a vitorlázás minden részletébe beleszól, nem csupán a vásznak és technikai szerelvények tekintetében, hanem az áramlástechnikai kérdéseket figyelembe vevő többtestű hajók és a mindent kiemelő szárnyak alkalmazásába is. Ha nem így lenne, még ma is fatörzsből faragott csónakokkal közlekednénk. Én örömmel veszem a fejlődést, tapsolok az új rekordoknak. Ennek ellenére nem vágyom bukósisakban vitorlázni, eszméletlen sebességet elérni. Maradok a hagyományos hajón való vitorlázás mellett, annak minden szépségét élvezve.


Nagy R. Attila

(A Hrehuss Györggyel készült interjú teljes terjedelmében elolvasható az Aqua Magazin legújabb számában.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!