Hol tart a foil windsurf?

2017. február 9.
Címkék :

AHDAFS1cPár éve néhány sportvitorlásosztályban már előretörtek a szárnyas svertes (hydrofoil) megoldások. Ilyenkor a svertre vízszintes vezérsíkot építenek, ami meglepően kis sebesség esetén is kiemeli a hajótestet a vízből, így csökkentve a közegellenállást.


A technológia új, rengeteg lehetőség van benne, mindazonáltal drága és sérülékeny, nem mindenhol éri meg az árát.

AHDAFS1b
Nem csoda, hogy a kite-ok után foil windsurfök, foil supok és foil hullámlovasdeszkák is készültek. Régi álom vált valóra, amikor Bruno Andre, az AHD fanatikus tervezője szériaként mutatta be 2013-ban az AHD AFS-1 hydrofoil windsurföt. Elképzelésük szerint 7-7,5 négyzetméter körüli vitorlával, már 10 csomós szélben kiemelkedik a vízből a deszka, hogy innentől kezdve a kisebb hullámok ne csökkenthessék a sebességet.

AHDAFS1d
Nem utolsósorban érdekes az az érzés, amikor 50-80 cm magasan a víz felett siklik a rider. Azóta folyamatosan dolgoznak, és már jóval kisebb vitorlákkal is használható a szett. Tudatosan írtam szettet, hiszen a megnövekedett szkegre ható terhelést csak erősített szkegházzal épített deszka bírja ki. Az eredeti konstrukció full karbon-kompozit, de 2017-től elérhető az alu-karbon konstrukció is. Bízom benne, hogy ez alacsonyabb árat is eredményez, mert csak ez szabhat határt a terjedésnek.

AHDAFS1a
Az idei évre az ipar is rákattant az újdonságra, és az AHD mellett több cég kínál már külön foil szkeget, mint az S4, a Horue, az LP foil vagy a Go Foil.

Hollósi Péter (www.windsurfbolt.hu)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!