Görögország és Egyiptom a legnépszerűbb

Ha nyaralásról van szó, a legtöbb magyar az Égei-, a Vörös- és a Földközi-tengert részesíti előnyben. A legnépszerűbb úti célok közt Görögország áll az első helyen, ahol a megrendelt utak alapján a magyarok 23 százaléka töltötte a nyaralását. Ezen belül is a legtöbben Krétát és Zákinthoszt keresték fel. A második legkedveltebb célpontnak Egyiptom számított.

Az utazók ezeket a célállomásokat a magas minőség, a rendezett strandok, a tiszta tenger és a kiegészítő szolgáltatások széles választéka miatt preferálják, de a bekerülési költség sem volt utolsó szempont. Egy felnőtt görögországi utazásának átlagára 150 575 forinttól, míg egy egyiptomi üdülésé 184 531 forinttól már elérhető volt. Az említett úti célokat népszerűségben Törökország, Tunézia, Horvátország és Olaszország követte. A legnagyobb utasforgalom tavaly a júniustól szeptemberig tartó időszakra esett, a turisták 76 százaléka erre az időszakra foglalta le az átlagosan nyolc napot felölelő utazásait.


A sátorvárosok, közös zuhanyzók és az önellátás ideje úgy tűnik, már a múlté. A magyarok napjainkban inkább az all inclusive ellátást és az ötcsillagos hotelek kényelmét részesítik előnyben. A preferenciarangsorban ezt követik a négycsillagos szállodai foglalások, illetve a félpanziós étkezések. Utóbbit pedig az ultra all inclusive ellátás követi, amely korlátlan étel- és alkoholfogyasztást foglal magában.


A legtöbb nyaralóhelyre repülővel jutnak el az utasok. Az egyéni utak száma – amely a ranglétrán a második helyet foglalja el a légi közlekedés után – tizedannyi, mint az eladott repülősöké.


Az adatokból kiderült, hogy az utazási irodát választók többségének életkora tavaly 42 és 44 év között volt. Általában a nők azok, akik az utakat kiválasztják, majd megvásárolják. A tavalyi csúcsot augusztus 18-a tartja, mert ezen a napon utazott a legtöbb turista külföldre. A legdrágább út 8,84 millió forintba került, bár ez nyomokban sem emlékeztetett egy klasszikus nyaralásra. A helyszíne az Északi-sark volt, ahol a kényelmes utazásról egy atomjégtörő gondoskodott – írta a brandtrend.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2019 február » loading...
h k s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
1
2
3

Hírlevél

FACEBOOK