Felújították a Mahart-flottát

2017. április 28.
Címkék :

A szombaton kezdődő hajózási szezonra az összes menetrend szerinti hajóját felújította a Mahart PassNave, amely naponta háromszor indít hajót Szentendrére és naponta egy szárnyashajót a Vác–Visegrád–Esztergom útvonalon.


Szárnyashajóval Esztergomba a korábban öt helyett másfél óra alatt lehet eljutni, Szentendréről pedig indulás után egy órával érkeznek az utasok Budapest belvárosába, a HÉV-nél gyorsabban és hangulatosabb útvonalon.


A Mahart PassNave fennállásának legnagyobb felújítási projektjét hajtotta végre, egy év alatt önerőből 600 millió forintot költött járműveire. A munkálatokban nyolc menetrendi, két kisebb rendezvényhajó, valamint a társaság zászlóshajója, az MS Budapest újult meg. A hajókban ingyenes széles sávú wifi, új ülések, klimatizált utastér, valamint büfé várja a vendégeket.

A vállalat megújította webshopját, ahol akár 15 százalékos kedvezménnyel lehet jegyet vásárolni. A jegy közvetlen beszállásra jogosít, így az elővétellel elkerülhető a pénztár előtti sorban állás. A hagyományos menetrendi hajókra kerékpár is felvihető.


Budapest és Esztergom között 2017-től az utasok két lehetőség közül választhatnak. A hagyományos hajók a Kis-Dunaágban közlekednek, ötórás menetidővel. A szárnyashajók másfél óra alatt teszik meg a Budapest–Esztergom távot. Az esztergomi turisztikai szervezettel együttműködve a hajóval érkezőket mindennap városnéző jármű várja, ezzel eljuthatnak a bazilikához vagy a belvárosba.


A Mahartnál a hajópark mellett a kikötők fejlesztésére is költenek. Jövőre felújítják a dömösi átkeléshez szükséges kikötőt, fejlesztik a cég visegrádi központját, megújul az esztergomi kikötő és Zebegényben is megteremtik a kikötés lehetőségét – írta a hirado.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!