Felmérés készül a vitorlázási szokásokról

A tavalyi év után ismét a vitorlázók véleményére kíváncsi a Magyar Vitorlás Szövetség. A versenyszervezéssel és a szövetség munkájával kapcsolatos kérdések mellett ezúttal hangsúlyosan szerepelnek a balatoni túrázással, kikötőhelyi szolgáltatásokkal kapcsolatos vélemények vizsgálata is.


Tavaly első alkalommal készített átfogó véleménykutatást a tagság körében az MVSZ. A felmérést közel 1200-an töltötték ki, és számos észrevétel beépült a szövetség munkatervébe. Holczhauser András főtitkár elmondta: a tavalyi kutatás alapján került előre például a VIHAR rendszer fejlesztési prioritásai között az online fizetés lehetősége, valamint újra elindult a Téli előadások rendezvénysorozat.

Az idén a már korábban ismert kérdések mellett elsősorban a versenyekhez kapcsolódó adatok (eredmények, fotók, videók) online kereshető adatbázisba helyezésére, a tavalyi MVSZ által szervezett versenyek (Évadnyitó, Fehér Szalag, Kékszalag, Félsziget-kerülő) szervezésével kapcsolatos véleményekre is kíváncsi a szövetség. Emellett a Vitorlázz Itthon! projekthez kapcsolódóan külön blokkban bekerült a túravitorlázási szokások felmérése, amelyek a későbbi fejlesztések meghatározásánál jelentenek fontos támpontokat.


A kérdőívet ide kattintva és a közösségi médián keresztül is ki lehet tölteni névtelenül, 2019. március 25-ig.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Eseménynaptár

« 2019 június » loading...
h k s c p s v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
hét 24

Laurel Kupa +50

június 24 | 08:00 - június 25 | 17:00
szo 29

RS Feva Magyar Bajnokság

június 29 | 08:00 - július 2 | 17:00
szo 29

F.W. Raiffeisen Private Banking OD Trophy

június 29 | 08:00 - június 30 | 17:00
szo 29

Tramontana-Sennebogen Kupa

június 29 | 08:00 - 17:00
szo 29

Ripka László Emlékverseny

június 29 | 08:00 - június 30 | 17:00
szo 29

Expert-Fps Vitorlás Kupa

június 29 | 08:00 - június 30 | 17:00
szo 29

Kormorán Kupa

június 29 | 08:00 - június 30 | 17:00
szo 29

KYC 140 Kupa

június 29 | 08:00 - 17:00
vas 30

Regina Regatta

június 30 | 08:00 - 17:00
vas 30

Hírlevél

FACEBOOK