Budapest Boat Show 2024: főszerepben a vitorlázás

Magyarország legnagyobb hajós seregszemléjének stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, díszvendége a Magyar Vitorlás Akadémia.

A 2024-es Budapest Boat Show stratégiai partnere hagyományosan a Magyar Vitorlás Szövetség, ugyanakkor az idei évben a kiállítás szervezői a Magyar Vitorlás Akadémiát és annak Vitorlázz Itthon programját kérték fel a hajós seregszemle díszvendégének. A két partnerségnek köszönhetően február 22-25. között még hangsúlyosabban jelenik meg a hazai vitorlássport a Hungexpo területén.

Az idei esztendőben – folytatva a 2022-ben indított hagyományt – a Magyar Vitorlás Szövetség ismét élő adást sugárzó stúdióval készül a Budapest Boat Show-ra, ahol a szakmai előadások mellett beszélgetéseket hallhatnak az érdeklődők mind a helyszínen, mind az online térben. Az idei év az ötkarikás játékok éve, éppen ezért kiemelt szerepet kapnak a műsorfolyamban olimpikonjaink, egykori élversenyzőink, valamint olimpiai reménységeink.

„Büszkék vagyunk sportolóinkra, valamint az előző esztendő nemzetközi sporteredményeire. Érdi Mária olimpiai hajóosztályban megszerezte az első hazai női világbajnoki címet, amivel kivívta a párizsi olimpiai szereplés jogát, majd első vitorlázóként az év sportolójának választották. Vadnai Jonatán szintén már a kvóta birtokában készül az ötkarikás játékokra. Reményeink szerint mindketten előkelő eredményeket érnek el. Hatalmas sikernek tartom az SSL csapat világbajnoki címét is. Mi mindezt, valamint a sikeres vitorlázáshoz vezető utat is szeretnénk megmutatni a Budapest Boat Show-ról sugárzott adásban, mely idén is a Samsung támogatásával valósul meg” – nyilatkozta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára. Holczhauser András hozzátette: a Szövetség munkatársai személyesen is jelen lesznek a kiállítás mind a négy napján, sőt a vitorlázóknak külön Help Deskkel készülnek, hogy esetleges kérdéseikre választ adjanak vagy segítséget nyújtsanak.

YouTube video

Egy stand – tíz hajó – célok és eredmények

A díszvendég Magyar Vitorlás Akadémia mintegy 250 négyzetméteres standján minden a vitorlázásról fog szólni, egyfajta „vitorlás idővonalat” alkotva a kezdeti lépésektől a csúcsokig. Bemutatják a hazai utánpótlásversenyzőket, a jövő olimpikonjait, akik hajóikkal együtt állnak a nagyközönség elé, az érdeklődőkkel megosztják felkészülésük részleteit, céljaikat, eddigi eredményeiket. A Sailmaker segítségével a legkisebbeknek a szárazföldön is kipróbálható lesz a vitorlázás.

„Nagy örömmel fogadtuk a megtisztelő felkérést, hogy a Magyar Vitorlás Akadémia legyen a Budapest Boat Show idei díszvendége. A kiállításon a célunk nem kisebb, mint a lehető legszélesebb körben bemutatni a kishajós vitorlázást és azokat a hazai és nemzetközi versenyeken egyaránt kiválóan szereplő fiatalokat, akikből akár a jövő olimpikonjai is lehetnek. Ők a kiállítás minden napján kint lesznek, és elmesélik az érdeklődőknek élményeiket, jövőképüket. Az ő hajóik mellett a látogatók találkozhatnak az ILCA6 – ILCA7 hajóosztályokkal is, melyekben Érdi Mári és Vadnai Jonatán indulnak az olimpiai játékokon” – fogalmazott a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője. Szépvölgyi István hozzátette: a kiállításon helyet kap az Akadémia kihelyezett pályázatfigyelő szolgáltatásának irodája, ahol a vitorlás tagszervezetek részére készülnek pályázati tanácsadással, konzultációval, valamint megjelenik a Kékszalag PORT kikötő is, mely az egyik legfontosabb balatoni víziturisztikai megállópont és képzési központ egyben.

Rövid összefoglaló film a 2023-as Budapest Boat Show-ról:

YouTube video

fotók: boatshow.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!