Egy jó hír a balatoni szörfösöknek

2018. június 1.
Címkék :

Balatonaligán avatta fel első telephelyét a Magyar Szörf Szövetség.

Szalay Balázs, a szörfszövetség elnöke elmondta, hogy a balatonvilágosi önkormányzattól kaptak egy telket és épületet 20 évre, amelyen az Emmi 20 millió forintos támogatásából sikerült létrehozni a sportág egyedi kívánalmainak megfelelő létesítményt a Club Aliga területén.


„A sportág több évtizedes küzdelmet vívott egy önálló létesítményért – hangsúlyozta Szalay Balázs. – A telephelyen húsz fiatal és két felnőtt edzőtáborozhat és ismerkedhet meg a szörfözéssel. Az épületben fitneszterem, közösségi szoba és konyha is található.”


„Reméljük, azokból a gyerekekből, akik itt megismerkedhetnek a sportággal, nyolc-tíz év múlva kikerülnek olyanok, akik előbb ifjúsági olimpián, majd ötkarikás játékokon indulnak, és jönnek az új Gádorfalvi Áronok” – utalt Fábián László polgármester az eddig hat olimpián szerepelt, ezzel rekorder szörfösre.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!