Egy játék a vitorlázás szerelmeseinek

Az OrbCreation tavaly áprilisban tette elérhetővé a Sailaway: The Sailing Simulator korai változatát. A játék természetesen a vitorlázás szerelmeseinek szól, de azoknak is kellemes szórakozást kínál, akik csak most ismerkednek a hajózás e formájával.


A fejlesztők az elmúlt közel egy évet a játék folyamatos javítgatásával és bővítésével töltötték. Elmondásuk szerint a projekt most érte el azt a szintet, amikor az összes fontos funkció és játékelem a helyére kerül.


Így mostantól már nem a korai változat, hanem a teljes kiadás vásárolható meg a Steamen. Ez persze nem azt jelenti, hogy a fejlesztők hátradőlnek, hiszen még rengeteg finomítanivaló maradt a játékban. A jövőben tehát további frissítésekre lehet számítani, de ezek már inkább a most elérhető funkciókon fognak csiszolni újak hozzáadása helyett.

A teljes verzióban sokkal élesebb textúrák kerültek, ezek főleg a szárazföldet érintik. Ezzel együtt elkezdték feltölteni a partvidéket épületekkel, amihez az OpenStreetMap adatbázisát használják. Ez egyelőre csak a legfelkapottabb helyeket tartalmazza, de folyamatosan fogják bővíteni, valamint a stúdió maga is helyez el jellegzetes épületeket, mint a Szabadság-szobor, a Golden Gate híd vagy a Sydney-i Operaház. Emellett számos kisebb hibajavítás is helyet kapott a legutolsó frissítésben – írta a playdome.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!