Édes élet egy luxushajón

2017. december 15.
Címkék :

A The World luxushajó fedélzetén található a világ egyik legmagasabb négyzetméterára, azonban a 165 szobával ellátott úszó otthonokba így is szinte lehetetlen bekerülni. Akinek viszont sikerül, az olyan helyekre utazhat el, mint az Antarktisz, a csendes-óceáni korallszigetek vagy egy forrongó vulkán Afrika és Brazília félúton.

A The World nevű luxushajón évente átlagosan 900 ezer dollárért lehet lakosztályt bérelni. A magas ár ellenére a hajó nagyon vonzó az utasoknak. Így döntött Trevor Rowe, a Rothschild Australia elnöke is, aki kevesebb mint 72 óra alatt eldöntötte, hogy vásárol magának egy két hálószobás, 130 négyzetméter nagyságú egységet a The World fedélzetén 2012-ben.

A hajó New Yorkból indul decemberben, hogy a bérlők Miamiba megérkezve ünnepelhessék meg a szilvesztert. A hajó nem tér vissza Észak-Amerikába egészen 2020-ig.

A The World azonban nem áll nyitva mindenki előtt. Ahhoz, hogy valaki bérlővé válhasson, tízmillió dolláros vagyon kell, valamint kettő, már meglévő bérlő támogatásával is kell rendelkeznie. Emellett a bérlők egy nagyobb, személyes háttér-átvilágításon is átesnek. Akiknek sikerül bekerülniük, azok egy olyan exkluzív klub tagjaivá válnak, akik éjfélkor az Északi-sarkkörön golfoznak, vagy éppen a világ legrégibb homokdűnéit fedezik fel maguknak Namíbiában.

A hajó rezidenciái 27 és 325 négyzetméter közöttiek, az áruk pedig 1,8 és 15 millió dollár között mozog – az egyes kabinok ára nem publikus. A 12 emeletes és majdnem 200 méter hosszú hajón két medence, egy teniszpálya, egy golfszimulátor, egy pilatesstúdió és biliárdasztal is helyet kapott. A faberakású könyvtárban igazi bőrfotelekben lehet olvasni az irodalmi klasszikusokat, míg a hatalmas méretű színházteremben állandó előadásokat is lehet látogatni.

Ezenfelül egy művészeti galéria is megtalálható a fedélzeten, ahol egy igazi Picasso-képet is megcsodálhatnak a bérlők. A feltöltődésről a 650 négyzetméteres gyógyfürdőkomplexum gondoskodik. A hajón hatalmas „borospince” is található – 16 ezer üvegből áll a kollekció. A lakosztályok tulajdonosai a hajó hat bárjában és öt éttermében vacsorázhatnak és szórakozhatnak.

A The World az év 365 napján a vízen tartózkodik, és csak minden harmadik évben tér vissza a szárazdokkba. 2017-ben több mint 20 ország több mint 100 kikötőjébe vitte el utasait és közel 82 ezer kilométert tett meg az évben. A The World útvonala évente változik, és a tulajdonosok három évvel korábbi szavazása határozza meg – írta az origo.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!