Drónbaleset a Balatonnál

DronokKomoly sérüléssel járó drónbaleset történt a balatonfüredi szezonnyitó ünnepélyen. Egy drónt röptető férfi keze sérült meg súlyosan, miközben kézből szerette volna a pilóta nélküli légi járművet a magasba emelni egy sétahajó fedélzetén.

A kísérlet többször is sikerült, ám egy alkalommal a hajó utasai arra lettek figyelmesek, hogy drón a Balatonba zuhan, a férfi keze pedig erősen vérzik. A drón egyébként már a sétahajózást megelőző évadnyitó ünnepélyen is a nézők feje felett röpködött, és mint később kiderült, vélhetően nem rendelkezett a reptetéshez szükséges önkormányzati engedélyekkel.

dronbaleset_03

A drónok reptetésére vonatkozóan vannak szabályok, ebből a három legalapvetőbb, hogy emberek fölé, látótávolságon kívül, valamit éjjel nem repülhetnek. Az engedélyek mellett kötelező biztosításra is szükség van. A balesetet okozó típus felszereltségtől függően nagyjából 2-2,5 millió forintba kerülhetett. A drón 3­4 kilós súlyát négy, nagy fordulatú és nagyon erős motor, vékony propellerei emelik a magasba, melyek nagyon veszélyesek, szinte elképzelhetetlen mértékű sérülések okozására is képesek.

Dronbaleset

Jelenleg szinte betarthatatlan a hazai szabályrendszer, sajnos, amíg nincs élhető törvényi háttere a pilóta nélküli légi járműveknek minősülő eszközök használatának, addig elő fognak fordulni balesetek.

Forrás: Veol

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!